2006-09-29

Éjfél előtti vélemény

Még van pár óra éjfélig, úgyhogy elmondom, mi az ami böki a csőrömet:

Sok emberrel beszélgettem az elmúlt pár hónapban. Volt köztük villanyszerelő, professzor, bolti eladó, egyetemista, nyugdíjas. És azt tapasztaltam, hogy egy csomó ember abszolúte tanácstalan az önkormányzati választást illetően. Legfőképpen a polgármester személye kapcsán érezni a mentálisan széttárt karokat. A legtöbben úgy gondolkoznak, hogy legszívesebben el sem mennének szavazni, de hát azt azért mégsem. Állampolgári kötelesség, meg ilyenek. És akkor ott a legkisebb rosszra húzzák majd az ikszet. Nem a legjobbra. A legszakértőbbre. Arra, akin látszik, hogy képes XXI. századi módon elnavigálni egy majd' 130 ezres megyei jogú várost az uniós pénzek farvizén a teljességgel stratégianélküli, koncepciótlan, morálisan atomjaira hullott magyar politika viharában. A legkisebb rosszra. Mert a város nem bírt kitermelni egyetlen karizmatikus politikust sem, akiről elhiszem, hogy amit mond azt úgy is gondolja és el is éri, ha a fene fenét eszik is. Akinek van hosszútávú koncepciója arról, hogy mi a búbánat lesz Győrrel az elkövetkező húsz évben.
Túl jó ebben a városban élni a többi magyar városhoz képest. Csak sokan azt nem látják át, hogy számunkra már nem Kelet-Magyarország az összehasonlítási alap, hanem Burgenland. Az emberek ellustultak. Agyilag is. Politikusainkra ez fokozottan jellemző.
Az önkormányzati közgyűlések és a bizottsági ülések minősége és hatékonysága egy rossz kabarétréfa színvonalával egyenlő.

De most tényleg, ki képviselje érdekeimet október 1-e után? A polgármester-jelöltekről már beszéltem. Akkor vegyük a körzetem képviselőjelöltjeit:
Borsi Róbert - Kicsit fiatal. Ami nem baj. Viszont sok minden látványosat nem csinált eddig. Bár a kis cikke meg a helyesírási hibákkal teletűzdelt felhívása vicces. Fidelitas ügyvezető alelnök.
Farkas Imre - A Győri Mikulás. Ennyi elég is róla.
Graffelner Katalin - Papa megkérte, hogy indulna már, mert nem lesznek elegen.
Hegyi Zoltán - 1994 óta a körzetem önkormányzati képviselője. Nem találtam tőle semmit -írd és mondd: semmit- ami arra utalna, hogy Marcalvárosért bármit is tett volna személyesen.
Nánainé Kozári Erika - tanárember (az mindig jó, mert sokan ismerik), plusz a Megyei Pedagógiai Intézet tanácsadója
Szeles Krisztina - Még a Zöld Demokraták honlapja sem ismeri, pedig náluk indul. Mondjuk mit várjunk egy ilyen csapattól? (Mit jelent a vatikáni zászló a háttérben, azt mondja meg valaki!)

Ez hol van?


Találtam a Civertan honlapján pár új fotót. Ez megfogott nagyon. Kérdés:
Hol van?

2006-09-28

A sokszínű Győr - városmarketing

Egyik kedves ismerősünk hívta fel a figyelmünket a Népszabi egyik januári számában megjelent cikkre. Tekintettel arra, hogy a szocik a szakértő szerepében tetszelegnek kampányukban, a többiek meg mindenhol hangoztatják, hogy normális marketinges csapat kell a tornyosba a cikkben megszólaló polgármester szavai a választás előtt egészen érdekes gellert kapnak. De idézném is a lényeget:
Győr a sokszínűségét akarja jelezni azzal, hogy cégei és intézményei nem mutatnak mesterségesen kialakított egységes arculatot a külvilágnak - mondta Balogh József, a város polgármestere. Hozzátette: Győr hivatalos szlogenje, "A találkozások városa" már utal a település befogadó jellegére és kulturális sokszínűségére. A polgármester úgy gondolja: a városi intézmények, szervezetek, közszolgáltató cégek önállóságához az is hozzátartozik, hogy saját maguk tervezik meg arculatukat, megjelenésüket, logóikat és más szimbólumaikat.

Mit mondhatnánk erre? MUHAHA

2006-09-23

drága Győr - kibaszott győr


Kicsit vagy nagyon paraszt az a városvezetés, amelyik megbüntet egy olyan egyesületet - pár aszfaltra fújt tag miatt -, amelyik másodszor (nemzetközi Föld napja, nemzetközi autómentes nap) szervezi Győrben a bringás felvonulást? A tageket a Széchenyi tér körüli elbaszottul ronda, toldozott-foldozott aszfaltúton lehet megtekinteni - nem lesz könnyű megtalálni, mert elég kicsik és már nagyon megkopottak, alig látszanak. ugyanúgy, mint tőle pár méterre a gyalogosátkelőhely felfestése.

2006-09-21

Örülök

Nagyon örülök, hogy a korábban oly sokszor szidott "itt soha semmi sem történik" állapot, amire a fiatalok folyton panaszkodnak a fővárosi hőbörgéses őrület alatt is megmaradt Győrben. Napi fix 150-200 tüntető a megyeháza előtt. (Ma biliárdozunk, vagy tüntetünk?) A legdurvább eset a helyi szoci sajtó felgyújtása volt, ami a kiérkező pár rendőr hatására abbamaradt. Annak is örülök, hogy a város labdarúgócsapata az elmúlt évtizedben folyamatosan középszerűen teljesít, úgyhogy nem érdemes ultráskodni.

2006-09-20

szanalmas.hu


http://www.szanalmas.hu/forum/comment.phtml?newsid=39919

Kukából nem lesz szalonna.
(Budapesti hajléktalan mondás)

2006-09-19

Közös tévénézés

Úgy volt, hogy csendben dolgozunk a kedvenc kocsmánkban. Ez meg is történt. Aztán fizettünk és mentük volna haza, de akkor bejött két srác, hogy kapcsoljuk be a Hír TV-t. És bekapcsolták. Onnantól a helyszín átalakult a hatvanas évek SZOT-Üdülős közös tévészobai élményeimből ismert helyre, megspékelve durva politizálással. A két fiatal fidesz szimpatizáns folyamatos mobiltelefon-kapcsolatot tartott a harcostársakkal, miközben a ferencvárosi ultrákat éltették. Elmondásukból kiderült, hogy szomorúak, amiért nem lehetnek a fővárosban, de majd holnap (azaz ma) délután a győri városháza előtt, meg szombaton Budapesten megmutatják. (Addig meg gondolom csendben dolgoznak a munkahelyükön, nehogy kirúgják őket.) Majd belendültek a helyi arcok is. Volt aki már reggel óta a Hír TV-t nézte és elmondta, hogy jó kis tüntetés kerekedett a megyeháza előtt délután. És hogy a geci Gyurcsány megérdemli, meg a geci kommunisták is. És hogy takarodjanak a milliomos komcsik. Közben egy másik hangosan kommentálta a televízióban folyó műsort (Aztakurva! Ezek bentről lőnek vízzel! Aztakurva! Bedobták a könnygázt! Ez azért nem jó! Ez így nincs rendben. Én nyugodtan akarok élni. De így nem lehet! Mert minden drágább lesz. Miből taníttassam a lányomat, mi?)
A non-stop hírtv-s még elmondta az élményeit a szocializmusból, kiokítva a fideszes arcokat. Ők meg elmondták, hogy már 90-ben Fidesz plakátokat ragasztottak, úgyhogy tudják, milyen megbuktatni egy rendszert. És hogy most is ez következik.

Majd hirtelen elment a műsor. Gyorsan kiderítette a társaság, hogy a Balogh beszólt a központba, hogy zárják el az adást, hogy teljes legyen a hírzárlat. Egy, az eső elől beérkező haver közbeszólt, hogy szerinte meg a vihar miatt van műsorkiesés. Erre mindenki hangosan nevetett, hogy nem gondolhatja komolyan.
Javasoltam, hogy kapcsoljuk be a rádiót, mire híres rádiósok és tévések paródiáját adta elő a társaság, megspékelve azzal, hogy mennyire utálják őket. Hát így...

2006-09-18

Rövid történet a vörös lufiról

Voltunk a hétvégén a fiammal a XVII. Őszirózsa fesztiválon. Egy mosolygós, vörös ruhába öltözött fiatalembertől kaptunk egy vörös lufit. Felfújtam. Nagyon szuper minőségi lufinak tűnt: a rászitázott mintán is látszott, hogy nem akármilyen holmi hullott az ölünkbe. Akkor úgy hittem: jó választás volt. Aztán egyik pillanatról a másikra kipukkadt...

2006-09-15

faszjóska


Azért az lássuk be, hogy a biciklizés alapvetően infantilis dolog. De még nem is ezzel van a baj.
Hanem hogy egy maroknyi biciklis, aki annyira ráér, hogy két keréken ődölög a városban, kitalálja, hogy ki kéne tiltani az autókat a városból. Persze. Kitiltani. Azért azt vegyék figyelembe, hogy nem mindenki ér rá ennyire. Másrészt nekem igenis fontos, hogy az üzlethez közel parkolhassak egy hétvégi vásárláskor, vagy hogy a moziba ne kelljen kilométereket gyalogolni.
Különben is: aki felnőtt korára nem tud megtakarítani egy autóra valót, az gondolkozzon el az életvitelén. Mert nem kötelező sörre meg hülyeségre költeni azt a pénzt. Aztán meg óbégatni, hogy az autósok így, meg úgy.
Én már a járdára felfestett kerékpár utat is túlzásnak találom. Miért nem lehet a városból kifelé venni az irányt, ha már annyira biciklizhetnékje van valakinek? Tekerjen el Ságra, nagyon szép vidék, aztán ott van Pannonhalma meg egy csomó más nagyon szép úticél. A városi közlekedést pedig fogadják el, hogy dolgaikat intéző emberek használják, akiknek fontos, hogy minél előbb végezzenek és mehessenek haza családjukhoz.

Ipartörténeti Gyűjtemény

Ezt kaptuk:


Tisztelt Hölgyem, Uram!


A Sikeres Győrért Társaság” Egyesület együttműködve a Győri Ipartörténeti Alapítvánnyal és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, tisztelettel meghívja Önt

Az „ORIGÓ-ARRABONA PROJEKT”

címmel, a Győri Ipartörténeti gyűjtemény helye szerepe Győr és a régió jelenében, jövőjében. Kihatása annak kulturális, tudományos, és gazdasági életére,
témában megrendezendő konferenciára.


A konferencia előadói:


· Dusza András Ipartörténeti Alapítvány

· Dr. Kun András Győr MJV PH, alpolgármester

· Dr. Hiller István Oktatási és Kulturális miniszter

· Dr. Szegvári Péter Regionális Fejlesztési Holding ZRt.

· Rosta Csaba RAS Építész Kft.

· Szabó Zoltán Gy-M-S Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

· Révi Zsolt Győr MJV PH, városi főépítész


A konferencia elsődleges célja, hogy a résztvevők számára megismerhetővé tegye Az Ipartörténeti Gyűjtemény megvalósíthatósági tanulmányát.

Másrészt első kézből kaphassanak tájékoztatást a projektről, és az alapítvány fejlesztési céljairól.

Nem kevésbé fontos cél az is, hogy a tervezők megismerjék az emberek véleményét arról, hogy milyen fejlesztéseket tartanak a legfontosabbnak.

Időpont: 2006. szeptember. 20 14.00 óra

Helyszín: Győr-Moson-Sopron Megyei Iparkamara, 9021 Győr, Szent István u. 10/A

Bízván abban, hogy elfogadja felkérésünket a konferencián történő részvételre, üdvözlettel:


Dusza András
Gönczi Zsolt

Ez milyen már?

Az milyen már, hogy a Kovacsicsné patikája elé felhúzták Kun választási molinóját? Ráadásul egy olyan helyre, ahol sosem volt ilyen és gondolom nekem nem is lehetne év közben, akármilyen szépen is kérném...

És egy újabb nagyszerű lelet. A nagy tanító, aki eddig a háttérben sürgött-forgott szakemberként, most jól elmondja, olyan igazi 80-as évek deltás modorban (hangaláfestés, vágás, montázstechnika, kivéve az intonáció, mert az roppant rossz) hogy miért lesz nekünk jó, ha rá szavazunk.

De ne feledkezzünk meg erről sem. A honlapkészítés magasiskolája. A .com végződés valószínű az önkormányzat gazdasági alapú vezetését hivatott jelképezni. Itt végignézhető mindegyik kiváló plakát. (Akár akarjuk, akár nem.) A Mi vezetőnk, a mi polgármesterünk című darabon Bárány Pistát nem találtuk. Viszont a karavánképeken mintha ugyanaz a hajléktalan család tűnne fel újra meg újra.

2006-09-14

2006-09-11

A-klub

Azért bontották le, mert Európa park épül, meg főiskolai melléképület - ilyeneket lehetett hallani. Eldozerolták az egyszintes panel dobozt és onnantól fogva eltűnt Győr egyik - ha nem is méreteivel, de -meghatározó helye. Az A-klub. A helyén semmi. Igazából az állandó feljelentések a lakók részéről, az lett a veszte. Ezt is lehetett hallani.
Mindenesetre fiatalságunk annyi emlékének helyszíne a múlté, és nincs helyette más. Nektek milyen emlékeitek fűzödnek az A-klubhoz? És miért is bontották le az emlékeimben már kult helyként élő szórakozóhelyet?

2006-09-06

Legújabb választási pletykák

Az nem volt kérdéses, hogy Bárány Pista visszalép. A kérdés az volt, hogy kinek a javára. Mert ugye a fürdőben a főnöke a Kovacsics, akinek nem ér ellenszegülni. Viszont a Főnök Úr annyiszor blamálta magát az elmúlt időszakban, hogy az egész Pro Urbe hiteltelenné vált volna. A nagy pártok nem jöhettek szóba, mert akkor a választások után nem lehetne ingadozni. Marad a civil. Jungi vagy Schmidt. Schmidt a szociknak még így is jó. Bábpolgármesternek kiváló lesz.

Kovacsics állítólag annyira legatyásodott, hogy már fűnek-fának tartozik. Pillanatokon belül botrány lesz. Kun András javára fog visszalépni.

2006-09-05

Megint fotók. Megint Győrről

Nézegetem a Sulinet Digitális Adattárat és látom ám, hogy az MTI több ezer képpel dobta meg őket. Oktatási és nonprofit célokra ingyenesen felhasználhatóak. (Mondjuk a többsége elég gagyi és olyan, mintha offszet nyomással készült papírokról szkennelték volna be őket, de mindegy.)
A kezelőfelület ultraszar és ezáltal hihetetlen nehézkes a navigáció. Keresni sem lehet, úgyhogy marad a kattintgatás és a felfedezés öröme. Nekem is volt. Mármint öröm. Ugyanis nagy mennyiségű győri kép is megtalálható az adatázisban.

Link itt.

Néhány közülük:
A kérdés, hogy mikor készült és mit ábrázol a kép. Képekre jobb gombbal rákkatintva és a tulajdonságra klikkelve kiderül minden. Bal gombbal meg nagyít...











Bringapolisz az Autómentes Napon

Mi ne hirdetnénk? Úgyis ott leszünk az első sorban...

Kerékpáros felvonulás Győrben 2006. szeptember 22-én 16:30-tól.

2006-09-01

Új média a láthatáron

Az Árkád Csoport nem csupán bevásárlóközpontot épít, de a marketinget is másképpen képzeli el, mint a többiek. Német mintára ingyenes havilapot adnak ki, amiben nem csak az éppen aktuális akciók, hanem egyéb cikkek is olvashatóak lesznek majd a város életével kapcsolatban. A győri Plaza Nachrichten kiadását az (na ki?) X-Meditor nyerte el pályázat útján. Ez lesz a környék legnagyobb példámyszámú színes-szagos havilapja. Helló Győri Est, lassan csomagolhattok.

Szabó Dzsó

Lényegesen Fészek-klub kompatibilisebb megnyilatkozást sikerült átélnünk a klub szerdai összejövetelén, amikor az MDF országos alelnöke, a Rába NyRt. igazgatója Szabó Jószef tartott kiselőadást jövőképéről és programjáról. Volt itt minden: páverpojnt szlájdok, kísérő szakértő, leendő önkormányzati jelölt hölgy. Na meg a baráti hangulat, hiszen Joe bácsit mindenki régóta ismeri. Ahogyan Jancsó Pétet a végén, visszautalva a múlt hétre, megfogalmazta: Ennek volt eleje, közepe és vége is.
Szemelvények a programból:
-Igazságosabb adófizetés a helyi és a betelepült nemzetközi vállalatok körében.
Okos gondolat, amit az Audi vetett fel korábban, mikor úgy volt, hogy kell nekik is iparűzési adót fizetniük: nem fizetnének annyit, amennyi határozatilag elő lenne írva, hanem egy méltányosabb árat. Plusz a többi győri cégnek is kevesebbet kelljen fizetnie. A bevétel még így is jóval felette lenne annak, mint amikor az Audi egy fillért se, a többiek pedig a maximumot adják.
-Az önkormányzati cégek összevonása, a megtermelt nyereség fejlesztésekre fordítása. (Úgy tűnik ebben konszenzus van, mindenki részéről.)
-5000 új munkahely, főképen a szolgáltató ágazatban, hogy a város több lábon állhasson végre.
-A város lakosságának 10%-os növelése (Győr fehérgallérosítása a cél, a végzős felsőoktatási hallgatók ittmarasztalásával, új városrész építésével.)
-Városmarketing osztály létrehozása (Újabb minimum látszik körvonalazódni.)
-Kulturális városfejlesztés. Gigaprogramok, nemzetközi szinten értékelt attrakciók, hogy a kultúra ne csak a pénzt vigye, de hozzon is.
-Oktatásról nem sok szó esett, ez még billeg a programban.
-Város ingatlanjaiank ésszerűbb felhasználása. Például öregedő városrészek óvodáinak, iskoláinak átalakítása közösségi házzá, öregek találkozóhelyévé. Vagy az iskolák nyújtotta lehetőségek nyári használata (tornatermek, sportpályák).