2006-11-29

Rövid poszt a beréről


Régen volt kajás poszt. Ráadásul ez a Think global eat local mozgalomba tartozó dolog, úgyhogy a lelkemnek különösen fontos. Hétfő óta lehet kapni a Jedlik Ányos utcában található, eddig kizárólag házi, nyújtott rétessel foglalkozó kis egységben berét.
(160 Ft/emberes adag melegen!)
Annakidején a kollégiumban jó pár elnevezést sikerült összeszedni a reszelt krumpli+liszt+tojás+só alapanyagból összerakott és olajon kisütött egytálételről. Mert ez az a kaja, amit mindenki ismer, de mindenki máshogy nevez.
Ezt tudhatták a kis egyég tulajdonosai is, ugyanis a felirat alá még felsoroltak párat: cicege, lapcsánka, tócsni.

Tényleg, ki tud még elnevezést?

Ui: A jövőben házi pogácsával folytatnák a terjeszkedést. Én azt mondom, hajrá.

2006-11-28

Keleti Pu. meg a proletárok

Keleti Pályaudvar, hétfő reggel 9:08. A Kálmán Imre EC szép lassan becsúszik a 8-as vágányra. Lent már nyüzsögnek a hordárok meg a taxis hiénák csoportjai. Egyesek beállnak az ajtó elé, hogy a külföldit azonnal karon ragadhassák és vihessék a taxijukig. Két ilyen taxis tag beszélgetését csíptem el:
-Nincsenek külföldiek, vagy mi van?
-Á, ne is mondd. Alig van fuvar, mert a hülye MÁV úgy csinálta a menetrendet, hogy a vonat megáll Győrben, ott meg felengedik a sok prolit.

2006-11-24

na most vagy eltévedtem

vagy túl sokan vannak.
vagy mi van? nem az van, hogy:
1. mindenki azt csinál, amit akar
2. a vendéglátóhely van értem
3. a felnőttek felelnek választásukért és az abból fakadó következményekért

1. amikor valaki utasít, vagy rámszól, mondom: jé, azt hittem azt csinálok amit akarok
találomra egy példa: politikai nagygyűlés: legyenszíves engedjen át, szeretnénk kijutni a tömegből
válasz: ne erre menjetek
(kontextus: nem volt kedve arréb állni és átengedni minket)
az nem úgy van, hogy - természetesen, ha mások érdekeit nem sérti durván - akkor azt csinálok amit akarok? ha valakinek meg nem tetszik, akkor udvariasan szóváteheti, aztán majd döntök belátásom szerint?

2. ha beülök valahova és rendelek egy sört, onnantól fogva fizettem a szolgáltatásért, azaz: kihozzák a kávét, üldögélek, használom a vendégek részére üzemeltetett szolgáltatásokat, a cukros papírt, amit az asztalon hagytam, eltakarítják, és nem szólnak be, ahova én leültem asztalhoz, az tiszta, stb.
találomra egy példa: szia! nem működik a wifis internet, tudnál valamit csinálni vele?
válasz: pffff, én nem értek hozzá, boccs, nemtom miért nem megy
(kontextus: előkerült a főnök, és megoldotta a problémát)
a fogyasztásért kifizetett összegben benne van a vendéglátó hely összes szolgáltatása is, ugye? akkor is, ha fröccsöt kérek, ugye?

3. ha valaki vállal egy feladatot, akkor teljesíti. ha nehéz, akkor is mindent megtesz, hiszen ő vállalta el. profin teljesíti, nem majdnem, vagy szarul. ha végképp nem megy, akkor beismeri, hogy hibázott, és nem mismásol meg mellébeszél.
találomra egy példa: akkor ma elintézed ugye?
válasz: hú, figyelj, reggel nyolctól melózok este nyolcig, holnap ugyanez, egyszerűen nincs időm rá, tegnap meg bent voltam és azt mondták, hogy még át kell mennem máshova is, de arra már nem volt időm.
(kontextus: egy hete ígérte meg)
ha valaki megígér valamit, és nem teszi meg, akkor egy pontig lehetek tekintettel a szerencsétlen körülményekre is, de egy ponton túl - ezt én személyesen dönthetem el - mondhatom rá, hogy infantilis (eufemizmus)? és nem keménykedés, meg szívtelen cselekedet, ha elküldöm a faszba?

2006-11-23

amikor először ütöttek el

az attól volt izgalmasabb, mert nem is érzékeltem, hogy veszélyben vagyok. az egyenesen továbbhaladó belső sáv szélén mentem, amikor hátulról belémjött egy autó. akkor is lerepültem. valahogy jól tudok esni. egyszer a rómerban léptem le az udvaron fél méter magasságból úgy, hogy azt hittem csak tíz centi. repülő-hadonászó mozdulatokkal jutottam el az egyik asztalig, közben a bal kezemmel félresöpörtem egy széket, amin egy pillanatra meg is támaszkodtam, majd beestem az asztal alá, de ott is a sarkán tudtam kicsit fékezni a testem. kiterültem, de aztán fel is pattantam és komolyabb sérülés nélkül megúsztam. még tapsot is kaptam. de mindegy, mellékszál.
ülök akkor is az aszfalton, feltápászkodok, ránézek az autósra, aki a következő szavakat formálja a kis fasz szájával: mit mész az út közepén?! addig nem is voltam ideges nagyon. szitokszavaimat már menetközben hallgatta meg csak félig, mivel zöld jelzése volt és elegánsan elkrúzolt.
akkor a hátsókerekemen úgy megcsavarodott a gumi, hogy letöre a szelepet és a kerék leeresztett azonnal (meg tönkrement).
jön oda a benzinkutas srác: mi van? mondom mi van. Ja, mondja, láttam. ő mopeddel szokott közlekedni, és az autósok rendszeresen szivatják. a speciális helyzetben azzal sem törődtem, hogy a mopedeseket nem szeretem. motorosegerek. azt mondja azt kell csinálni, hogy ha nem áll meg, rendszám felír, feljelentés. ezt elmulasztottam. ha megáll, akkor meg odamész és lerúgod a visszapillantóját. (otthon ne próbáld ki.)
ja, lehet hogy a körúton, amikor nem férek el egy autó mellett, mert annyira szélre áll, annak is le kéne rúgni.

Jótanács

Kiskorú gyermekedet ne engedd az Interspar játékosztályának a közelébe, mert ott az összes játék a kezükkel elérhető távolságban van. Ráadásul a kézhez közel eső játékok nagy hányada tartalmaz egy Try this! vagy Push this! felirattal ellátott részt, amivel valami akció hozható ki a fröccsöntött bizbaszból. Tegnap öt darab Velociraptor hörgött villogó szemmel és forgatta nyakát dobozában vésztjóslóan az alsó polcon negyed órán át, miközben egy kalózhajóról folyamatos ágyúdörgés hallatszott...

Borkai Zsolt top secret

Alant a város polgármesterének honlapján található kódok:

<html>
<body>:)
</body>
</html>

A honlapot ezév júniusában regisztrálták. De nem történt vele semmi. Igaz, azóta nem is kell, mert egy komplett másik honlap is a rendelkezésére áll.
Hú tényleg: nem akar valaki jegyző lenni?

Bár legutóbb, mikor a tornyosban jártam, az egyik iroda személyzete egy az egyben eltávozott, mert bemutatkozott nekik az egyik jelölt. Több bemutatkozásról nem tudok, úgyhogy vehetjük úgy, hogy a poszt gyakorlatilag be van töltve.

2006-11-22

karambol

na elütöttek másodszor is.
megyek bringával, mire az előttem haladó autó parkoláshoz jobbra húzódik, én koppanok az első ütközésgátlón vagy min és lerepülök. Addig sikerült kimondanom, hogy aztakú...píff.
Ülök a földön, nézem a tenyeremet, épp kicsit horzsolódott csak le. Felnézek, és a csaj az üveg mögül a kezével integetve artikulálja, hogy bocsiiii. De úgy, mintha a villamosról leszállás közben megkölte volna a hátizsákomat.
Még ülve elkezdtem kurvaanyázni, közben beparkolt és akkor tekerte le az ablakot és kényelmesen ülve nézett ki és megint boccs. Mi az hogy boccs, bazdmeg. Annyit kiegészítésként, hogy a kormány fölött repültem át és úgy landoltam. Tényleg szerencse, hogy nem törtem össze magam. Te hülye állat, miért nem figyelsz jobban bazdmeg, és a többi. (Utólag kicsit szégyellem magam, hogy egy kiskosztümös marketinges picsával így beszéltem, de az isten szerelmére, kicsit stresszeljen már és talán jobban figyel ezután.)
Legyintettem, tovább indultam és akkor érzem, hogy valami nem stimmel. Na akkor jött az idegesség következő hulláma: elkúrta a biciklimet. Alapból ideges vagyok az ülésben a seggüket növesztő autósokra, amikor annyi nincs bennük, hogy a fotelben ülve megpöccintsék a féket, elengedjenek, aztán a kis lábukat áthelyezve a gázra, továbbhaladjanak. De ez?!
Akkor visszatoltam a biciklimet az autóhoz, és közöltem, hogy szétbarmolta a biciklimet. Erre ő: figyelj, adok egy tizest. Mondtam, hogy kisanyám, nem levenni akarlak, hanem a javítás költségét térítsd meg.
Úgyhogy telefonszám csere, folyt köv.
Az ártalmatlannak tűnő esés gyümölcse reggelre érett be: a csípőm fáj, rajta horzsolás, amit észre se vettem, a bokám fáj. Az a tipikus dolog, amikor este csak kicsit fáj, alszol rá egyet, aztán reggelre beáll. Na de nem panaszkodom: reggel felugrottam a bringára és pár száz méter lassú tempóval átmozgatva mostanra jobb, mint régen.

Vásárcsarnok Blog

Az megvan, hogy már a Győri Vásárcsarnok előtt uralkodó állapotoknak is szenteltek blogot?

Via Kefe:
http://vasarcsarnok.blogspot.com/

A képfeliratokon sírtam, annyira röhögtem...

Hétvége a magyarság jegyében

Hihetetlen mennyiségű program futott a hétvégén a városban a magyar kultúrát, művészetet, történelmet a középpontba állítva. Nézzük őket sorba:

Horthy - A kormányzó
A NEFelejcs Polgári Kör szervezésében tekintettem meg Koltay Gábor legújabb történelemi témájú dokumentumfilmjét a Lloydban. Két vetítés volt, mindkettő teltházas. Működött a furcsa marketing, meg a suttogó propaganda, miszerint a filmet betiltották, nem játsza sem mozi sem televízió. Valójában arról van szó, hogy egy két és fél órás dokumentumfilmet nem vállal be semmilyen gazdasági alapon működő moziipari vállalkozás, mivel nem lenne rentábilis. ORTT pénz meg nincs benne, úgyhogy az MTV sem játsza. Pedig amúgy semmi probléma a filmmel. (A rendező korábbi dokuja a Velünk élő Trianon sokkal gyászosabb volt a zsidó, liberális népveszejtő vonulattal. De azt már ezerszer kivesézték.)Itt pont arra volt kihegyezve a dolog, hogy a kormányzó tetteivel hozzájárult a magyarországi zsidóság megmentéséhez. Semmi ferdítés, semmi prekoncepció, korrekt iparosmunka. Koltay pedig egy megélhetési filmrendező, de még ezzel sincs gond. Kicsit hiányoltam a korszakkal foglakozó nagytudású történészeket (Gergely Jenő, Romsics Ignác), de gondolom velük úgy összeveszett a Trianon-film kapcsán, hogy nem hajlandóak kamera elé ülni. De még nélkülük is vállalhatóbb volt a dolog, hiszen nem csak Raffay meg Nemeskürty volt hallható, mint szakértő, hanem Salamon Konrád és Szerencsés Károly is. (No meg a JOBBIK vezetőjeként elhíresült Kovács Dávid, de ő is történész.)
A nézősereg többsége a nyugdíjas korosztály tagjaiból vebuválódott, akik a film végén felcsendülő Szép vagy gyönyörű vagy Magyarországot együtt énekelték. Meg egyszerre hördültek fel a képeken megjelenő Kun Béla és Rákosi Mátyás láttán.


Monarchia Fest
Nagy fába vágták a fejszéjüket a szervezők, minden dícséret megilleti őket. Ilyen jellegű fesztiválja Győrnek eddig nem nagyon volt.
Korrekt kétnapos program, világhírű fellépők, normális jegyárak. A vége? Szerintem totális bukta gazdaságilag. Egyetemi csarnokba fesztivált szervezni gyakorlatilag egyet jelent az öngyilkossággal. (Tavaly bebukta az amúgy mindenhol sikeres Reklámzabálók is.)
Egy olyan helyen, ahol az utolsó koncert végeztével azonnal bezárják a büfét azzal a felkiáltással, hogy ez nem kocsma nem lehet normális közösségi élményt nyújtó rendezvényt szervezni. Mert ugye a néptáncos az olyan fajta, hogy a meghirdetett rendezvény végeztével még együtt szeret nótázni, meg táncolni. Szerencsétleneket elhajtották mindenhonnan az egyetem környékéről, hogy ne zajongjanak már hegedűkkel meg nagybőgővel. Így aztán a Rómer telt meg egy szempillantás alatt.

Magyar Évezredek 7vége
Erről nem tudok sokat, de állítólag itt is voltak egy csomóan. A magyar kaja, a jurta meg az íjászkodás mindig oké. Sumír-magyar rokonságtól Wass Alberten át egészen a Győri Demonstrációs Bizottságig. Legközelebb istenbizony elmegyek.

2006-11-19

felháborító

Bemegyek a pannon egyik irodájába, hogy befizessem a számlámat. Óriási sorok, ezért jobb híján a biztonsági őrtől kérdezem - tudom nem ez a dolga, de hátha - melyik sorba álljak. Mutatja is, beállok, sőt, egy táblát is látok kitéve: ennél az ügyintézőnél CSAK számlabefizetéssel és feltöltő-kártya értékesítéssel foglalkoznak. Ez jól hangzik, mert akkor pörögni fog az ügyintézés. Hát nem.
Előttem három ember, mögöttem egyre több. És egyre idegesebb. Kis diskurzus alakul ki, a fő irányok: mi a fene tart ennyi ideig egy befizetésnél; miért nem megy a légkondi; nyissanak már még egy pénztárt, ha látják, hogy nem halad a sor. A felháborodás teljesen jogos, én is egyre idegesebb vagyok: húsz perce várok, és előttem nem apad a sor. Amikor a szomszéd pénztárnál valaki érdeklődik, a kiscsaj pofátlanul annyit mond: nem nyitok vitát. Na, gondolom, eljött az ideje, hogy kérjem a vásárlók könyvét, vagy mit, ha sorra kerülök. De óriási megelégedésemre ugyanerre jutottak a mögöttem várakozók is. Hátrafordulok és mondom: igen, igen, pont erre gondoltam, ilyenkor ez a teendő. Erre mondják, hogy ők már kérték, de a biztonsági őr öt perce keresi és semmi.
Én közben sorra kerültem, elintéztem a dolgom, addigra megkerült a könyv is, beleírtam a többiekkel egyetemben.
Nem nagy sztori, de ritka. Tessék használni a panaszkönyvet. Mert ha legközelebb nem akarok ennyit várni, akkor bizony szóvá kell tenni az engem ért sérelmet, és ideális esetben kivizsgálják az ügyet és történik valami racionalizálás.

2006-11-14

Műemléki lista

Szeretné tudni, hogy mi áll műemlékvédelem alatt Győrben?
Akkor itt a lista, lehet böngészni!
A listában aza jó, hogy némely esetben a régi nevét használja az épületnek, ami utal arra is, hogy mi volt ott. Pédául a Vaddisznó Vendéglő az Eszperantó utcában...

2006-11-13

Színház meg hívó

Ezt az sms-t kaptam:

Holnap (kedd) 19:0, Révfaluban, a SZE "J" épületében a MASZEK Színkör Sóska, sültkrumpli c. előadása tekinthető meg. További előadások: nov. 20. 21. 23. Én ott leszek!

Én is. Köszi az információt kedves Nándi! (a rendező segédje a papír szerint, mert már a plakáttal és a szórólappal is találkoztam ám.)
Érdekes, hogy vannak jogászok, akik ellentmondva mindenféle sztereotípiának színkört hoznak létre és még előadásokat is csinálnak. Én szurkolok nekik. Meg a fővárosból hazatért rendezői segéderőnek is.

A színdarab íróját, Egressy Zoltánt meg különösen szeretem, a Portugál volt az egyik legjobb színházi élményem. (A film sem volt rossz, de színpadon nagyobbat ütött.)

És a darabról (via Pécsi Harmadik Színház):
A darab az első perctől az utolsóig a pályán innen, az öltözőben játszódik. Hősei – két partjelző és egy futballbíró – a játékosok és a nézők szemében főszereplők, de valójában az élet játszmájának perifériára szorult statisztái. Pedig a bíró büszke arra, hogy fontos és sikeres férfiú, hivatalában az igazgatói rangig vitte, de szíve szerint mégis a pályán szeretne karriert csinálni, FIFA-bíró szeretne lenni. A siker kapujában mégis elbukik: focikarrierjét az ellene áskálódó partjelző meghiúsítja, sőt miközben ezen búslakodik, megtudja, hogy a szeretője odébbállt egy nála menőbb meccsellenőrrel.
A két partjelző két világ, csak sárga zászlóik egyformák. Az idősebbik nagyhangú, széles gesztusú vagány, akire a pálya körül már többször is rávetődött a gyanú árnyéka. Hogy korrupt volt-e valóban, nem tudni, de tény, hogy a darab (és a mérkőzés) kezdetére már mindent eltolt, amit csak lehetett: házassága romokban, gyerekeit alig látja, pénztelen, magányos. Partjelző társa már ránézésre is egy rakás szerencsétlenség: alkoholista, ábrándos, gátlásos és élhetetlen. „Művész” ragadványneve azonban jelzi, valamivel mégiscsak különb társainál. Ő legalább hisz valamiben: saját költői elhivatottságában és a boldog szerelemben. Ehhez képest versei dilettánsan komikus zengemények, szerelme pedig otthagyta és a hűtlen kedves soha többé nem főz a meccsnapokon sóskát sültkrumplival a szerelmes partjelzőnek.
Az az igazság, hogy a szerzőt nem nagyon érdekelte, merre vezet kisszerű hőseinek az útja. Beérte azzal, hogy meglesi és kihallgatja őket, a parttalan fecsegéseket a meccs előtt, a szünetben és a mérkőzés után. A tettek lehetőségétől megfosztott szereplőknek – nemcsak ebben a darabban, hanem a pályán és öltözőn kívül is – eszköze és fegyvere a szó. Szavakból rajzolódik ki a három férfi szoros, de barátinak nem nevezhető kapcsolata. A szavak közé rejtve bukkan felszínre a sorsokat megrontó féltékenység. A kisemmizett, póruljárt férfiak bosszúját látjuk és kárhoztatjuk, amikor a bíró folyamatosan megalázza a neki alárendelt partjelzőket. A piti provokációkra kisszerű bosszú a válasz. És a következmény mégis végzetes. Egressy eseménymozaikjai, ha jól rakjuk ki őket, arra figyelmeztetnek, hogy éppen ilyen jellegtelen és jelentéktelen maga az élet, és nemcsak a periférián. A hőseihez hasonló kisemberek így csúsznak el sorra az útjukba helyezett banánhéjon, így veszítik el - a pályán kívül – a meccset. Tragédia egyikükkel sem történik, csak éppen ott rekednek esélytelenül a periférián, és legfeljebb az életük megy rá.

2006-11-08

Párhuzamok

Tegnapelőtt rendeltem egy Wifi routert Spanyolországból. Eztán Linus Foneronak hívnak és ingyen hintem a netet az arra érdemeseknek.
A folyamat a következő:
-Regisztrál a Spanyol cég honlapján
-Visszaigazolja a regisztrációt emailen.
-Regisztrál a Paypalon.
-Visszaigazolja a regisztrációt emailen.
-Élesíti a bankkártyáját a rendszerben.
-Megrendeli a cuccot.
-Kap egy emailt, arról, hogy befutott a rendelés és a számla is csatolva van pdf-ben.
Nettó 10 perc.


Tegnapelőtt megújíttattam a jogsimat.
A folyamat a következő:
-Telefonon időpontot kér az Okmányirodától (két hét múlvára kaptam)
-Elmegy orvoshoz és megvizsgáltatja magát
-Elmegy az okmányirodába
-Kap egy sorszámot azután, hogy ellenőrizték, hogy telefonon bejelentkezettek között van-e a neve
-Vár
-Beadja a papírokat
-Csináltat helyben fényképet
-Kap egy csekket
-Elmegy a postára
-Végigállja a sort
-Befizet
-Visszamegy
-Megkapja az ideiglenest
-Egy hét múlva postázzák az igazolványt
Nettó egy nap

2006-11-04

Őrület az Árkádban

Én azt hittem, hogy Magyarország legvidámabb városában egy újabb bevásárlóközpont nyitása már nem okoz ekkora őrületet. Tévedtem. Óriásit. (Győr lakosságának kétharmada megfordult az épületben a hoszteszek számításai alapján.) Tegnap bedugult a körforgalom az Árkádnál. A Pestről reggel érkező kollégák szerint fővárosihoz hasonló dugó alakult ki. Legalább két balesetről számoltak be. A 8-as Saturn nyitás előtt pedig a vidéki buszpályaudvaron jól megszokott paraszt lökdösődés volt tapasztalható. Voltak olyanok, akik erre a napra külön szabadságot vettek ki. Aztán a tömeg bevette az új épületet. A Kék Duna kirendelt tudósítója mindenkitől azt kérdezte, hogy ugye a győrieknek immár nem kell Pestre meg Bécsbe menni, hogy jót vásárolhassanak. (Mindenki azt várja, hogy majd ettől lesz szuper és jó az élet, a válások száma csökken a gyermekáldás meg nő, vagy mi?)

Ami biztos:
-Nadrágot eztán is a Lachmannéknál veszek, mert ott hozzáértő hölgyek segítenek és fél óra alatt fel is hajtják, ha kell.
-Könyvet a Kalligráfban (na jó, meg online) veszek, mert ott ismernek már és tudják, hogy milyen könyvet ajánljanak. Az Alexandrában még soha senki nem tudott segíteni, a számítógépben meg én is meg tudom nézni, hogy van-e a keresett könyv, vagy sem. (Igaz, Kalligráfék is nyitottak egy kis üzletet az Árkádban.)
-Túrafelszerelést az RP-nál, mert kis helyi cég és, visszaveszik, kijavítják, kicserélik, ha gond van, ráadásul olcsóbbak, mint a szánalmas Hervis.
-Kávézni a Belváros kis kávézóiban fogok, mert a barokk utcácskák jobbak, mint a neonfény, meg az állandó liftzene a műanyag bukszusok között.
-Déli ebédet bármelyik Belvárosi étteremben, mert mindenhol van menü, amit nem műanyag evőeszközzel, műanyag tálcáról, műanyag tányérból kell megenni.

Ettől függetlenül, nem bánom, ha a sok kacat-divatáru lehúzza a rolót a Belvárosban. Eljárt felettük az idő, aki nem tud váltani, azt sajnálom. Az olcsó, de néha szar kínai és a jobb minőségű középkategóriás (mert valljuk be őszintén, hogy a Zara és a H&M a jó középkategória szinonímái Nyugat-Európában) divatáruk között kellene megtalálniuk valami rést, ahol még megélnek.
A Burger King megjelenése pedig üde színfolt a McDonald's egyeduralmával szemben.

A főiskolások meg a gimnazisták pedig kaptak 35.000 négyzetméter sétateret, ahol ki lehet húzni az órákat. Őket nem érdekli, hogy egy óra után fizetős a parkoló, mert úgyis gyalog mennek.

Update:
Normális, használható, nyugat-európai normáknak megfelelő kerékpártárolót nem sikerült az épület köré szerkeszteni. Nem baj, a polgár megoldja. Ott a sok fém kerítéselem...

2006-11-02

KREATÍV

merényi

- hopp, áramszünet volt.
- mi?
- áramszünet. elment a fény. villant.
- nemtudom. én pont pislogtam asszem.
- hopp megint.
- hú, én megint. várj, figyelek.
- hm.
- na?
- semmi.
- akkor ennyi.

2006-11-01

Győr a digitális város

Tegnap volt az első fókuszcsoportos elbeszélgetés az önkormányzatnál a város szélessávú drótnélküli hálózatának kiépítése kapcsán. Az önkormányzat azt tervezte, hogy mielőtt megíratnák a rendszer megvalósíthatósági tanulmányát, megkérdezik a rendszer jövőbeni potenciális használóit, hogy mi is legyen. Az ötlet kiváló, viszont azzal nem számoltak, hogy a meghívottak számára a digitális város kizárólag az internetkapcsolatot jelenti és fogalmuk sincsen hogy milyen lehetőségeket rejt magában egy ilyen rendszer beállítása. Mindenki arról beszélt, hogy persze hogy jó lesz, puffogtak az "aki kimarad, lemarad" meg a "haladni kell a korral" közhelyek. (Kovacsics Imre például végigviccelődte az egészet.) A valódi problémá(k)ról azonban nem esett szó. Nem is eshetett, mivel a megjelentek számára még a legújabb fogalmak értelmezése is problémás (szó volt RFID-ről, WIMAX-ról, WIFI-ről, GPS-szel felszerelt PDAk-ról stb.) nem hogy egy jövőben elkészülő, de még nem körvonalazott rendszer értelmezése és új ötletekkel való megtöltése.
Kérdések:
-Lesz-e egyáltalán rendszer? (Ugyanis a város a 23 millióból csak egy megvalósíthatósági tanulmányt készíttet el a Széchenyi Egyetemmel 2007. szeptember 30-ig. Utána jön az kiépítés elfogadása az önkormányzat részéről és csak utána kezdődik a munka -pénzszerzés, szerződések, vállalkozók.)
-Ki fogja kiépíteni a rendszert? (önkormányzat?, egy cég?, PPP beruházás?)
-Ki fogja fenntartani a rendszert? (önkormányzat, egy cég, egy rt, amiben az önkormányzat is tulajdonos, egy nonprofit szervezet?
A korábbi, nagy dérrel-durral bejelentett ingyenes wifi elérés is akkor szűnt meg, amikor egy év után a szolgáltató megkérdezte az önkormányzattól, hogy akkor szeretnék-e a rendszert a továbbiakban is működtetni, vagyis fizetni érte. A válasz nem volt. A wifit pedig elfújta a szél és azóta se nagyon van, kizárólag az önerőből felállított helyeken. Infó itt meg itt.)
-Ki fog érte fizetni, hogy a nem kicsi beruházás valamelyest megtérüljön? (lesz a közszolgáltatás jellegű és fizetős, piaci alapon működő része)
-Mit akarnak majd vele csinálni? (gyakorlatilag a város telefonhálózata, televíziós, rádiós rendszere ráköthető lenne, plusz internetszolgáltatóként működthetne, de mit szól ehhez majd a Vidanet, meg a Matáv és a netszolgáltatók?)
-Összeköthetőek a városházi és a városi fejelsztések? (Fazekas Zoltán az önkormányzat részéről elmondta, hogy most tudta meg végre, hogy mi készül a városban.)
-Ki fogja elmagyarázni a digitiális szakadék túloldalán élő nem kevés embernek, hogy a rendszer mire jó és hogyan lehet használni? (Gönczi Zsolt, a projekt felelőse a városháza részéről elmondta, hogy a projekt részeként chippel felszerelt Győr-kártya kifejlesztése az egyik cél, amivel fizetni lehet és még sok minden alkalmazást elbír.)

Akit érdekel a téma, annak itt vannak a következő fókuszcsoportok időpontjai és résztvevői: (Mindig a Városháza, vagy a Kék vagy a Barna terem)

Egészségügy-szociálpolitika. Polgármesteri Hivatal illetékes szervezetei, intézményei, külső szervezetek, vállakozások - november 7. 14:00
Közszolgáltatók - november 14. 14:00
Oktatás-képzés - november 21. 14:00
Kultúra, művészet, rendezvényszervezés - november 28. 14:00
Versenyszféra - december 5. 14:00
Polgármesteri Hivatal külső helyszínen is hatósági eljárást bonyolító szervezetei - december 12. 14:00