Kognitív térképek

Csináltunk páran mentális térképet Győrről. Volt közöttünk benszülött helyi lakos, bejárós vidéki. Az eredmények egészen érdekesek lettek. A munka megkezdése előtt egyértelmű volt, hogy a városra jellemző földrajzi elemeket mindenki bejelöli majd. Így is lett. A Rába és a Mosoni-Duna abszolút vezetett az összes tereppont említése között. A két folyó volt az egyik abszolút igazodási pont. Nem véletlen, hiszen ezek választják el a Belvárost az északi városrészektől és az egyetem is folyó mellett fekszik. Hasonló igazodási pont volt még a vasútvonal és a nagyobb bekötő utak.
A legérdekesebb azonban az volt, hogy mindenkinek -kivétel nélkül- felkerült a rajzára az Árkád. Vagy mint áruház vagy vagy mint az előtte lévő körforgalom. A helyiek ide járnak vásárolni, a nem helyiek számára pedig egy nagyon fontos és látványos csomópont. A kettő együtt fejti ki a hatását. Például a Metro, Tesco kettősét sokkal kevesebben említették. A Fehérvári út nagy csomópontját meg senki. És azt se feledjük, hogy ez is egy olyan hely, ami városrészeket választ el, vagy éppen köt össze.
Szóval az elmúlt pár hónapban sikerült mindenkinek az agyába égetni, hogy van egy nagy áruházunk és ehhez a csomópont is nagyban hozzájárult. Kíváncsi vagyok a Gardénia helyén épülő gigacenter hogyan épül majd be az emberek agyába.

bp3

Bombázások 2

A légoltalom megszervezése és a helyi közigazgatásnak ebbe történő bekapcsolása már 1938-tól kezdődően megtörtént. A légoltalom a Honvédelmi Minisztérium VI. csoport főnökségéhez került és annak a 35. és 36. osztálya foglakozott ezekkel a kérdésekkel. 1938-ban mintegy 30.000.000.- pengő ráfordításával kiépült a riasztási és figyelőrendszer és elméletben kidolgozták a lehetséges stratégiai célpontok védelmének megszervezését. 1942-ben, a már korábban említett 1942. szeptember 4-én és 9-én végrehajtott váratlan szovjet bombatámadások után pedig még hatékonyabban megszervezték a légoltalmat, megújították a riasztási rendszert, elrendelték az elsötétítést, gyorsították az óvóhelyek kiépítését és megerősítették a légoltalmi, katonai csapatokat, olyan gépesített zászlóaljakat hozva létre, akik a bombázások után nagyon gyorsan a helyszínre érve azonnal megkezdhették a mentési munkálatokat. Győr-Moson-Pozsony k.e.e.(közigazgatásilag egyenlőre egyesített) vármegyék területe szervezetileg a székesfehérvári II. hadtest Légoltalmi Parancsnoksága alá szerveződött. Ezen intézkedések, amelyek itt a megyében is megtörténtek igen jó szolgálatot tettek a későbbi események során.
1943-ban a központi rendeleteket mindig lekövetve a megyei közigazgatás is bekapcsolódott a légoltalom szervezésébe. A HM. 1943/35. rendelete után a településeken kinevezett légo. parancsnokoknak jelentést kellett tenni a településeken található fényképezőgéppel rendelkező lakosokról, azon oknál fogva, hogy engedélyekhez kötötték a légitámadások fényképes dokumentációját. A megyei levéltár alispáni irataiból pl. kiderül, hogy Csikvándon egy 1944 januári jelentés szerint nincs olyan személy aki géppel rendelkezik, ezért a dokumentálást végrehajtani nem lehet.
A HM egy későbbi rendeletében már a légitámadások pontos térképvázlaton történő dokumentációját írja elő, még a térkép méretarányát is rögzíti (1:7500)
A bombázások megindulása után 1944. április 24-én kelt rendelet szerint, amelyet a megyénkben is foganatosítottak, rendelkeztek a fel nem robbant bombák és egyéb ledobott tárgyak őrzéséről, biztosításáról és elszállításáról. E rendelet részletesen leírja a Magyarországra ledobott szinte minden fajta bomba nevét- e szörnyű lista láttán tudatosodik az emberben az a szörnyű felismerés, mily találékony is az ember ha pusztításról van szó.
Az első légitámadás 1944 március 17-én történt, Magyaróvár, Dunakiliti mellett kisebb károkat szenvedett Bőnyrétalap, Máriakálnok, Mosonszentjános is. A következő hónapok számtalan támadást eredményeztek, a legtöbb, mintegy 21 légitámadás Győrt érte, itt összesen 718 személy veszítette az életét, -a legsúlyosabb a mindenki által ismert április 13-án lezajott bombázás volt, ahol 564-en estek áldozatul.- Győrre dobtak összesen 1400 tonna bombát, és a halottak száma meghaladta a 710 főt, a sebesültek száma ennek a 2-3 szorosa lehetett. Relatíve a legtöbb bomba Hegyeshalomra esett, mint fő vasúti csomópont, itt 900 tonna, míg Magyaróvárra mintegy 50 tonna bomba hullott.
A hiányos alispáni iratokból, kárjelentésekből kitűnik, hogy a három fő célponton kívül bombáztak, Győrszentivánon, Ménfőcsanakon, Ásványrárón, Héderváron, Abdán, Töltéstaván, Gyömörén, Bácsán, Kónyban, Hecsepusztán, Bőnyrétalapon, Máriakálnokon, Mosonszentjánoson, Dunakilitin, Csikvándon, Gyarmaton, Lébényben, Barátföldön, Koroncón, Likócson, Győrsövényházán, Vámosszabadin…stb. A célpontok vasutak, hidak, vasútállomások, katonai objektumok, repülőterek voltak, de ezek természetesen kisebb erőkkel történő bevetések voltak és szerencsére kevés áldozattal jártak.
Több fel nem robbant bomba és mellédobás jelzi, hogy a szövetséges gépek és személyzetük sem álltak mindig a helyzet magaslatán, pl a vámosszabadi hidat és a Gyarmat határában található vasúti hidat több próbálkozás ellenére sem találták el.
Több helyen a vadászgépek alacsonytámadással támadtak, több civil áldozatot is követelve, sőt példa volt arra is, hogy a békésen a földeken dolgozó emberekre, kirívó esetben még a legelésző állatállományra is tüzeltek.
A bombázásokat megakadályozni a vadászrepülőink nem tudták, de a kötelékeket megzavarni gyakran sikerült, s helyenként érzékeny veszteségeket is elszenvedtek. A bombázópilóták, hamar megtanulták tisztelni a hazájuk légterét önfeláldozóan védeni próbáló magyar „fehérkeresztes” vadászokat, akik jelmondatukhoz hűen vetették magukat harcba, nem ritkán 8-10 szeres túlerővel szemben is: „Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse”
A légvédelemben élenjáró Pumák és a földi erők több bombázót lelőttek, a jelentésekből tudjuk, hogy Gyarmaton, Kónynál, Mosonszentjánosnál, Rábacsécsénynél szövetséges bombázók zuhantak le. A sikeres lelövésekért súlyos árat kellett fizetni: többek között Mórichida, Koroncó, Kistáplány, Gyirmót közelében saját vadászgépek lezuhanásáról szólnak a jelentések. Az elfogott angolszász pilótákat a magyar hatóságok, a katonaság, csendőrség fogta el, s általában vagy a Pápán állomásozó ejtőernyős alakulathoz szállították vagy közvetlenül német hadifogságba kerültek. A velük szemben tanúsított bánásmód általában megfelelő volt, de különösen a nagy áldozatokat követelő támadások, és a már említett értelmetlen vérengzések miatt előfordultak kilengések, sőt lincselés is. Ebben egyébként nagy szerepe volt az angolszász bombázók elleni propagandának is, amely különösen a nyilas kormányzat idején erősödött fel Tegyük hozzá, némely esetben a propagandának valóban volt alapja, de az esetek többségében kirívó esetek nem történtek.
A történelmi megyehatárokon belül, tehát Sopron megyét nem számítva a légi háború 1000-1100 halálos áldozatot követelt, ebből Győr szomorú statisztikája emelkedik ki, több mint 710 lakos halálával. A sebesültek száma ennek a 2-3 szorosa, s a katonai veszteséget is beleszámítva, valamint a borzalmas épületkárokat, ingó és ingatlan vagyontárgyak elpusztulását és az ipari potenciálban beálló visszaesést is vizsgálva, elmondható, hogy a vidéki Magyarország megyéi közül az egyik legnagyobb pusztításra került sor Győr-Moson-Pozsony megyében.
Az elhaltaknak, sebesülteknek, kibombázottaknak, - akiknek a kárpótlása soha nem történt meg igazán, mivel csak kisebb-nagyobb segélyekre futotta a szegényes költségvetésből – sovány vigasz az a tény, hogy a szövetséges légierők bombatámadásai csak részben érték el a kitűzött célokat. A veszteségek nagyok voltak, de a vasúti szállítás nem bénult meg, a műszaki alakulatok minden vasutat, kisebb hidakat 2-4 napon belül helyrehoztak, az ipari potenciált és termeléskiesést is sikerült részben kompenzálni, a repülőterek, a légierő és a légvédelem végig akció kész maradt és a lakosság „kibombázása a háborúból” sem sikerült maradéktalanul. A front gyors átvonulása 1945. március végére véget vetett a nagy légi akcióknak, amelyekbe az utolsó hónapokban már a szovjet légierő is bekapcsolódott.
A védelem megszervezése, a légoltalom és a légvédelem áldozatos munkája nem volt hiábavaló, s a benne résztvevők munkája nélkül, azt hiszem elmondhatjuk, lényegesen nagyobb, emberi, katonai és anyagi veszteségekkel számolhattunk volna.

Bombázások

I.rész:
Bombázások-légiharcok a történelmi Győr és Moson vármegyék területén 1944-1945

Az utóbbi évtizedekben több színvonalas könyv, tanulmány, cikk jelent meg a magyarországi légi harcokkal kapcsolatosan, részletesen kidolgozva bemutatták a hazánkat ért légitámadások történetét, technikai, katonai, politikai hátterét, a magyar légvédelem gigászi küzdelmét ennek megakadályozására. Nem utolsó sorban, bőven foglalkoztak a szerzők a lakosság szenvedéseivel a gazdasági objektumok, lakónegyedek lerombolásával és ennek szomorú következményeivel.
E sorok írója nem vállalkozhat többre, mint ezeket a szomorú eseményeket némileg kiegészítse saját kutatásainak ismeretében és olyan szempontokat aspektusokat is vizsgáljon, amelyek a szűkebb pátriánkban, Győr és Mosonmagyaróvár környékén történtek a háború utolsó két esztendejében. Koncentrálva a kisebb településekre és a megyei közigazgatás, katonai szervek helyi intézkedéseire, és ezzel is emléket állítson az elpusztult, megsebesült, lakásaiból kibombázott és vagyonukat elveszítő száz és száz megyei lakosnak és a védekezésben, a kárelhárításban részt vevő, sokszor ember feletti teljesítményre képes névtelen katonáknak, tűzoltóknak, légoltalmi egységeknek, közigazgatási tisztviselőknek és civil segítőinek. Szólnunk kell azokról a magyar és német vadászpilótákról is akik a nyomasztó túlerő ellenére vállalták a harcot és vakmerő módon igyekeztek megakadályozni minden bombatámadást, amit az angol-amerikai és később orosz légierők oly gyakran vezettek hazánk és megyénk légterében.
Magyarország bár 1941 áprilisa óta hadban állt, 1944-ig szerencsésen „megúszta” a légitámadások borzalmait, bár az igazsághoz tartozik, hogy kisebb bombázások, légi harcok történtek korábban is, pl.: 1941-ben a délvidéki bevonulás idején jugoszláv gépek kisebb károkat okozó támadásokat hajtottak végre, júniusban pedig a szovjet légierő gépei támadtak magyarországi vasúti célpontokat, továbbra sem tisztázott a Kassa elleni légitámadás kérdése. A Szovjetunió elleni hadba lépésünk után (1941.június 23.), amíg a front nem húzódott messze keletre, néhány kisebb orosz bombatámadást, főként a visszacsatolt Kárpátalján feljegyeztek a krónikák. Tüntető jelleggel 1942-ben a szovjet légierő két váratlan bombatámadást intézett Budapest ellen, ami ugyan nem okozott nagy károkat, de tanulságul szolgált a későbbi légoltalom hatékonyabb működéséhez.
Az angolszász hatalmak bombázásai 1942-43 folyamán pusztító méreteket kezdtek ölteni a Német Birodalom területén, s a szövetségesek több alkalommal is kinyilvánították, hogy a támadásokat közép-kelet európai célpontokra is ki fogják terjeszteni, ami stratégiai nagy céljaik, - a közlekedési vonalak, vasutak, olajipari és hadiipari komplexumok, repülőterek és a lakosság bombázása, annak demorilizálása, – köré csoportosult. Az utánpótlási vonalak, gazdasági és katonai célpontok bénítása nem kis részben a keleti front tehermentese érdekében is szükséges lehetett.
Ennek a technikai háttere azonban csak 1943 szeptembere után valósulhatott meg, amikor a főként amerikai nehézbombázó kötelékek felszállóhelyei az elfoglalt dél-itáliai repülőterekre kerültek át, és így biztonsággal elérhetővé váltak a magyar, szlovák, osztrák, román és sziléziai célpontok. Az amerikai légierő nagy tömegben vetette be már ekkor a nagy hatótávolságú kísérő vadászgépeit (Mustang P-51, Lightling P-38) is, amelyek hiánya Németország felett korábban súlyos saját veszteségeket eredményezett.
Magyarországon a józanul gondolkodó vezetők tudták a bombázások itt is hamarosan elkezdődnek. A Kállay kormány nyugati béketapogatózásai és titkos tárgyalásai, majd az előzetes béke megállapodás miatt a szövetségesek egyenlőre eltekintettek a támadásoktól, a magyar légvédelemnek szigorúan meg volt tiltva a hazánk fölött átrepülő bombázó kötelékek megtámadása, provokálása is, igaz, hogy mindezek ellenére, az angolszász erők 1943 őszére gyakorlatilag teljesen végeztek Magyarország részletes légi felderítésével és elkészítették a megfelelő bombázási stratégiákat és csak a szervezési, technikai okok miatt nem indultak meg a támadások.
A történelemkönyvekben oly gyakran emlegetett és tényként kezelt információ tehát nem állja meg teljesen a helyét, miszerint a légitámadások Magyarország német megszállása, tehát 1944. március 19. után kezdődtek meg, amikor is a szövetségesek már ténylegesen is hadműveleti területként kezelték hazánkat.
Ha röviden megvizsgáljuk az erőviszonyokat, még a laikus szemlélő számára is világos az előre borítékolható végeredmény:
Az amerikai 15. légi hadsereg Dél-Olaszországi repülőterekről operálva, (Foggia, Brindisi…stb) nagyjából 1500 négymotoros bombázót, (B-24 Liberátor, B-17 Flying Fortress) és mintegy 600 élvonalbeli vadászgépet tudott harcba küldeni, ezt kiegészítve kapcsolódott az eseményekbe a brit 205. Bombázó Csoport 300-400 éjszakai bombázója, aknarakó repülőgépe (Wellington, Halifax, Bristol, Mosquito) és több mint 200 vadászgépe. Ők Angliából felszállva kizárólag éjszakai támadásokat hajtottak végre, megyénk határainál főleg folyami aknákat telepítettek a Dunába.
Velük szemben a térségünkben német, magyar és kisebb részben az akkor még német oldalon harcoló szlovák és horvát légierő mindösszesen kb. 280! vadászrepülőgépet tudott szembeállítani, melyek közül a magyar 101. Honi vadászezred, a legendás „Pumák” csak 50-60 bevethető géppel rendelkeztek. A gépek többségében a legendás, de már nem első vonalbeli Messerschmitt Me-109G és kisebb részben a modernnek számító Focke-Wulf 190D típusúak voltak, ez utóbbiak jórészt a német pilóták kezelésében. A vadászvédelem magasabb egysége a német 8. vadászrepülő hadosztály volt Bécs-Cobenz központtal.
A megyei légiharcok szempontjából a Birodalom területén lévő repülőterek mellett, Székesfehérvár, Csapod, Győr-Hecsepuszta, Pápa, Veszprém, Börgönd, Szombathely repülőterei játszottak fontos szerepet.
A védelmet kiegészítette a földi légelhárítás is, amely légvédelmi gépágyús és Bofors löveges egységekből állt. Ezeket zömében Budapest térségébe telepítették és csak elenyésző hányaduk települt vidékre így Győr megyébe is. Megyénkben kiemelten védték Győr, Hegyeshalom és Mosonmagyaróvár légterét, részben a lakosság, részben pedig a stratégiai fontosságú hadiüzemek és a rendkívül fontos vasútvonalak biztosítása érdekében.
A német és magyar együttműködés mind a vadászvédelem, mind a földi légvédelem esetében viszonylagosan jól működött, s már több probléma is felmerült, összességében elmondható, hogy a németek sokat segítettek a magyar légvédelmi egységeknek. Ők szervezték meg Magyarország európai színvonalon működő rádió és lokátor figyelőrendszerét. Győr környékének közvetlen védelmének biztosítására rendelkezésre állt Veszprémben „Paprika”, Pápán a „Schwalbe” és Lovászpatonán „Rabenstein” fedőnevű figyelőközpont. A radarok segítségével a légitámadásokat 20-30 perccel annak megkezdődése előtt tudták jelezni a lakosságnak, amely több száz győri, és megyei lakos életét mentette meg...folyt köv.

NayRobi visszatér

Pabadamm!
Újra elkövetkezett a hosszú történelmi témájú publikációk ideje, mert sikerült visszahívnunk NayRobit az eke szarvától. Győr és környéke históriájának tudója ismét billenytűzetet ragadott, hogy elmesélje, hogy is volt az egyszervolt...

Pletyka

Az megvan, hogy a Kendermag Egyesület néhány aktivistája Győrben is szeretné megtartani a Million Marijuana March elnevezésű rendezvényt májusban? Már minden engedélyük megvan hozzá csak nem találnak embert, aki bevállalná a dolgot a médiákban. A helyi szervezők többsége ugyanis közalmkalmazotti, köztisztviselői, vagy egyéb közmegbecsült posztokon csücsül a dolgos hétköznapok során.
Érdekes kis buli lenne, annyi szent. Biztos a Belvárosban vagy a környékén vonulnak majd és óriási tömeg megy majd utánuk, mert itt az istenadta nép mindenre mozdul, ami látványos és színes. A többségnek pedig fogalma sem lesz volna arról, mi is ez. A gimnazisták meg röhögnének. Türelmetlenül várjuk a fejleményeket.

PizzaGyőr

Régen volt gasztroírás. Pótoljuk.
Újabb próbálkozás, hogy kisvállalkozásban lássák el Győr éhes dolgozóit, henyélő diákjait. Érdekes, hogy a reklámot egy kölcsönzött DVD belső borítójában láttam meg először. Az új céget Pizza Háznak hívják és a Szent Imre úton található az SZTK épületével szemben. Tettem egy próbát ma. Jó volt. Közben kiderült, hogy a tulaj régi motoros, akarom mondani autós (vagyis kerékpáros), mivel nyolc évig űzte a pizzafutárkodást Győrben. Ha ő nem tudja, hogy mi kell a városlakóknak pizzatéren, akkor senki sem.

Jóhír

Itt a tavasz.

Gomb Rádió Győr

Itt olvastam pár hete, hogy Roma Rádió indul Győrben március 1-vel. Okosan nem írták meg, hogy melyik év március 1-re gondoltak, mert akkor még nem volt semmi sehol.
Azóta megnéztem a honlapjukat is, ahol azért csak beindult valami. (Stream itt elérhető. Jelenleg non-stop diszkózene folyik belőle.)

Közben azt is sikerült kideríteni, hogy a komplett rádiós szettet egy tartozás miatt lefoglalt cuccból kapták ajándékba.

Én szurkolok nekik. Legyen meg az ORTT kisközösségi frekvencia (gondolom a március 1. ehhez kapcsolódik, mivel a pályázat leadási határideje akkor volt) és legyen sok műsor. Lehetőleg élő, vagy beszélgetős, tényfeltárós (legalábbis a hangarchívum el nem érhető fájljai ilyen irányba mutatnak.)
Viszont elgondolkodtam és felmerült bennem pár kérdés:
Első kérdés: a roma esélyegyenlőségi tematika mennyi puskaporra elég. Pályázatokhoz mindenképpen okés, de hosszútávon mennyit lehet belőle kihozni? (A Rádió C is bebukta a fővárosban.)
Második kérdés: mivel kisközösségi rádió lesz, hol lehet majd fogni? (Ez kábé 1-1,5 km-es adáskörzetet jelent.)Vagyis hol lesz az antenna? Mert ha Újvárost szórják be, akkor a Bán Aladár és a Stadion utca környéke kimarad és viszont. Azt látom, hogy a stúdió a Cigány Kisebbségi Önkormányzat irodájában üzemel a Szigethy Attila úton.
Harmadik kérdés: ez az előzőből fakad. Kinek csinálják majd a műsorokat? Mi a cél? A kisebbségnek infókat adni, kommunikálni, vagy a többségi társadalom nevelése a cél? Ez sem mindegy. A bemutatkozó szövegben leírtak szerint mindkettő: a roma fiatalokat akarják megtanítani a számítógép használatára a többséget pedig az elfogadásra.
Mondom: szurkolok nekik.

Update: Délelőttönként tényleg tele van riportokkal és a tuc-tuc helyett jófajta cigány zene szól.

WIFI

Már írtam egyedi esetekről, amikor egy vendéglátóipari egység a wifi szolgáltatást sajátosan értelmezte. Mostanra Budapesten jó pár helyen megfordultam a laptopommal, így átfogó képet kaptam a helyzetről. Ezt próbálom most itt összefoglalni.
Az alapszituáció kétféle lehet: sürgősen el kell küldeni egy levelet, vagy meg kell nézni, hogy megjött-e a várt levél; info keresése a neten: pl. hol van egy cég székhelye, hol találok bringa szervízt a közelben, stb.
Ha az ember laptoppal a zsákjában internet csatlakozási lehetőséget keres, akkor az első akadályt az jelentheti, hogy sok helyen nem tüntetik fel jól láthatóan (vagy sehogy), hogy van hotspot az adott helyen (vagy az adott hely hotspot? nem tudom hogy helyes.) Aztán amikor az ember rákérdez - mert a különböző kocsmák, kávézók kinézetéből lehet sejteni -, akkor vagy közlik, hogy van, vagy elbizonytalanodva megkérdeznek valakit, és úgy mondják, hogy van, illetve hogy nincs. A másik eset, amikor egyértelműen fel van tüntetve, hogy van wifi.
Ha fel volt tüntetve, hogy van wifi, akkor még mindig fennáll a veszélye annak, hogy miután kikért egy korsó sört, vagy egy kávét és egy narancslét és szétnyitotta a laptopot, azt tapasztalja, hogy a kapcsolat nem jön létre, vagy korlátozott, vagy létrejött, és mégsem találja a böngésző a kívánt oldalakat. Ezért célszerű a pultnál megérdeklődni, mielőtt leülünk egy asztalhoz, hogy működik-e a wifi. Ha ezt nem tettük meg, akkor jelezzük a pultnál, hogy nem működik a wifi. Erre több féle válasz érkezhet: igen tudom, már többen is mondták; hm, működnie kell; igen, már hívták a szolgáltatót, nem tudom mi van; délután majd jön be valamikor a tulaj, tőle kell megkérdezni.
A probléma abból adódik, hogy a pult mögött álló kiszolgáló személyzet nem igazán tudja, hogy mi az a wifi, ezért ha gond van vele, akkor csak a vállát vonogatja. Egyes helyeken már sikerült elérnem, hogy kérésemre újraindítják a modemet, ez sokszor segít. Más helyeken nem mertek a modemhez nyúlni. (Mellékesen: ha egy helyen megszakad a wifi, a laptoposok elég lassan reagálnak. Frissítgetik a kapcsolatot, nézegetik a többi laptopost és várnak. )
Ha nem sikerül a problémát orvosolni, akkor az ember becsapva érzi magát. Sokan még nem jutottak el odáig, hogy ha egy szolgáltatást feltüntetnek, akkor arra számít a vendég és ha nincs a kiírás mögött szolgáltatás, az átverés. Vagyis nem az adott helyen fogyasztanék, ha tudnám, hogy a beígért szolgáltatás nem működik. Sok pincér úgy érzi, hogy a wifi, mivel ingyenes szolgáltatás egyfajta gesztus a vendég felé, ajándék, és elvárják, hogy a közmondás szerint járjon el a vendég: ne nézze fogát.
Ha sikerül a problémát orvosolni, az sem megy simán. Kukacoskodásnak érzi a kiszolgáló személyzet. Illetve ha megteszi és húsz perc után megint megszakad a net folyam és újra szólok, akkor már végleg a fenébe kívánnak, mert már az előbb is segítettek, na de hogy megint jövök a problémáimmal, az már azért sok.
Fontos megjegyeznem, hogy nem szoktam a wifis kávézók és kocsmák bitjeit szívni pofátlanul. Szeretek megkávzni, vagy egy korsó sört legurítani, amíg dolgaimat intézem, tehát alapvetően a hely több szolgáltatását is kihasználom. Nem csücsülök egy kisfröccs mellett két órán át.
Végső probléma forrás lehet még az, ha a hely nincs felszerelve elegendő számú konnektorral. Mert laptop ide, laptop oda, beleszaladhat az ember abba, hogy lemerült és mégis sürgősen szüksége lenne internetre. Ilyen esettel csak párszor találkoztam, általában megoldották: kihúztak például egy reklám lámpát.
Teljesen problémamentes wifis szolgáltatással nem emlékszem, hogy találkoztam volna. Inkább úgy fogalmaznék, hogy vanna helyek, ahol aránylag problémamentes, vagy ha akad valami gond, úgy azt készségesen orvosolják.

nem lehet kommentelni

azért így, de!
A Széchenyi térre park kell.
Akkor is, ha a szűklátókörű béna győri kulturális elit nem látja be, csurákostul, hartyándistul.
slussz.
passz.

Csészényi tér

Lassan nyomdába kerül a holnapi Kisalföld, amiben lesz egy cikk arról, hogy a különböző szervezetek, az önkormányzat, építészek hogyan látják a Széchenyi tér szerepét, milyen sorsot szánnak neki. Ezt onnan tudom, hogy ma láttam a téren áthaladva Ottófi Rudolfot, Somogyi Tivadart, Hartyándi Jenőt, Csurák Erzsébetet, Fábián Györgyöt és még pár, számomra ismeretlent a térre kipakolt székeken ülve beszélgetni, miközben egy fotós bőszen kattogtatott körülöttük. Ha van vér a Kisalföld pucájában, akkor azt a képet rakja be, ahol látszik, hogy a nagy megbeszéléstől két méterre a Belváros képéhez tartozó baseball-sapkás hajléktalan fürdeti arcát a lagymatag márciusi napfényben.
Komolyan mondom ez az egész Széchenyi tér-ügy ehhez a képhez hasonlítható. Jönnek a kiváló ötletek, óriási koncepciók röpködnek, az értelmiség agyal, közben a napi használók másképp értelmezik és használják a teret. A helyzet az, hogy a Belvárosnak ezen a része nem éppen a tehetős lakóiról híres. Ha valaki betekintett a Rákóczi utca néhány udvarára, akkor tudja miről beszélek. Az újvárosi rehabilitáció lassan elkezdődik, itt mikor terveznek beavatkozást, tehetnénk fel a kérdést. Mert a Széchenyi tér csak a jéghegy csúcsa. Az egész, a szocializmusban elbaszott várostervezési, fejlesztési örökség végeredménye, ami modern épületekkel tömte tele a lebombázott házak helyét, ami ótvar nagy, áttekinthetetlen színházépületet és lakótelepi házakat szórt a kis, műemlék házak közé. Plusz olyan lakókkal költöztette tele a Belvárost -hátha majd a nagypolgári miliő szocializálja őket, de nem- akiket nagyon nehéz lesz megváltoztatni, egy esetleges rehabilitáció esetén pedig nagy fejvakarásra késztetik majd az önkormányzatot. Valljuk be őszintén: ők adják az állandó nézősereget a Széchenyi tér rendezvényeinek. És teljesen mindegy hogy mi van: MSZP kampányturné, vagy valami bank road showja, vagy balettelőadás, ők kint vannak.
El kéne gondolkodni, hogy valójában mit is akarunk a Belvárosnak ettől a részétől. És ez nem csak a Széchényi térről szól, hanem a mögötte húzódó slumosodó területekről is. Úgyhogy nem elég, ha arról vitatkozunk, hogy akkor most lehet-e rendezvény, vagy kibontsuk-e a közvécét, vagy plexilapot rakjunk arra a néhány csoffadt tégladarabra a tér alatt.
Kitoljuk-e a Belvárost? Le lehet-e állítani az autóforgalmat a Teleki utcának ezen a részén, hogy újabb sétálóutca jöhessen létre? Mi lesz a Fruhmann házzal?
A háború előtt itt volt a város vígalmi negyede, plusz egy közfürdő, most nincs semmi.