Majdnem egy év telt el a legutolsó teljesítménytúrám óta. Most Magyarország és a legutóbb írt programajánó helyszíne, Bakonyszentlászló volt a hirtelen szervezett kiruccanás végcélja.
Utazás
A szervezők -a mögöttük álló szervezet kiléte mindvégig jótékony homályban maradt és ezt a problémát az általuk kiosztott papírok sem orvosolták- külön kitértek arra, hogy amennyiben tehetjük vonattal érkezzünk a helyszínre, mert az környezettudtaos magatartás. Ebben nem volt hiba. A 6:58-as veszprémi viszonylattal mentünk. A bezárni kívánt vonalon kábé 15-en ülhettünk a három kocsiban, ebből négyen voltunk túrázók. (Visszafelé hasonló volt a helyzet, megspékelve vicces, tarhálós punkokkal, akik a győri állomáson leszállva elképedtek azon, hogy miért nem Veszprémben vannak.) Amúgy megnéztük a buszmenetrendet is, de az percre pontosan ugyanazokat az időpontokat tartalmazta. (Itt van a kutya elásva!) Amúgy a vonat a negyven kilométert több mint egy óra alatt teszi, meg egy hosszabb pipaszünettel Veszprémvarsányban. (Ha naponta kéne bejárnom, tuti megőrülnék ettől.)
Bakonyszentlászlón leszállva két dolgot figyelhetünk meg:
-A falu nagyon rendben van. Még a málladozó vasútállomást is rendben tartják.
-A vasútállomás a lehető legmesszebb van a falu központjától, ezzel együtt a túra kezdeteként megjelölt Eszterházy kastélytól. Ezt a problémát orvoslandó és az ottlakók kényelmét szem előtt tartva a népesebb járatokhoz buszt indít az előrelátó önkormányzat. Hétvégén ez nem él, úgyhogy bejárattuk a lábunkat.
Indulás
A szervezők késtek, a helyiek pedig nem tudtak semmiről, úgyhogy a kábé ötven induló tanácstalanul járkált fel és alá. Aztán berobbant egy fiatal srác mountain bikeon, bocsánatot kért, majd megkérdezte, hogy ki ismeri a környéket, mert a túraútvonalt nem járta be és lehet, hogy egyes részek teljességgel járhatatlanok. (Többen csendben morgolódni kezdtek.) Fél órás késésel azért elindult a társaság. Ekkor még úgy hittük, hogy elérhetjük a délután négy után induló vonatot, ha a hét órás versenyidőt picit előbb teljesítjük, de ahogy telt a nap rájöttünk, hogy pont ez a fél óra kellett volna a sikerhez. Útvonal: Bakonyszentlászló - Ősfenyves - Fenyőfő bevezető út - Pápa-látó kő - Kopasz-hegy - Cuha-völgy - Vinnye - Ördög rét - Bakonyszentlászló
Túra
Jó hangulat, meleg idő, vicces társaság, néhol vendégmarasztaló sár. Újra volt időm elgondolkodni azon, hogy az ilyen túrákon négy típusa figyelhető meg a résztvevőknek.
Military man: Surranóba tömött nadrág és komplett amerikai avagy magyar katonai felszerelés. Rosszabb esetben kettő vagy három nemzet hadrendjének hacukája összeválogatva.
Újonc:Nem nagyon van képben, úgyhogy képes a legnagyobb eső után is gyöngyvászon sportcipőben megjelenni, majd az első pár kilométer után rádöbben, hogy nem a legmegfelelőbb szerkóban érkezett és a tömött hátizsákja valószínűleg hátráltatni fogja.
Old timer:
A régi idők túrázója. Még Rockenbauer Pállal együtt kezdte. Örökké működő gojzer-varrott bőrbakancs, túrabot, vászonnadrág, kötött pulóver, cseh vagy ndk-s hátizsák. Valójában minden utat végigjárt már ötször, úgyhogy csak nosztalgiázik.
Technikás:Legújabb lélegző cuccok, Gore-tex, Vibram, Helox, GPS, kamásli, camelback, mindenféle övre és zsákra akasztható túrakütyü.
A túra szervezői azt írták, hogy olyan útvonalat próbáltak összedobni, hogy a Bakony rejtett szépségeit is megcsodálhassák az indulók. Gondolom ezt a 45 km-es Bakonyalja túrára értették, mert a miénk, a néhány jelzetlen útszakasztól eltekintve, a leghardcoreabb, hétvégéken győriek tömegei által megszállt túristahelyeken vezetett keresztül. (Sebaj, elnosztalgiáztam a szeszgyári üdülőben eltöltött gyermekkori nyaraimon és teleimen.)
Az érdekességet az adta, hogy bár egyszerre indult a csapat, gyakorlatilag a második pont után (Pápa-látó kő), ahová a pontember nem ért fel (eltörött a kerékpárján a hajtókar) mindenki másfelé indult hála a jól működő Bakony térképeknek. Megtudtam, hogy túl sok a fontos felsővezető a térségben működő vadásztársaságokban, úgyhogy nem érdekük a fejlesztés. A sok tusrista csak zavarná a puffogtatást. A fontosabb utakon kívül nem valami jó az infrastruktúra, az eltévedés garantálható. Mi is így jártunk többször is. A Kopasz-hegyen például sima ügy eltévedni. De sebaj, így legalább elbeszélgethettünk egy helyivel, akitől több fontos információt is megtudtunk:
-Az erdészet nem megy, egy csomó embert kirúgtak (többek között őt is)
-Már nem lehet olyan jól gombászni, mint tíz éve (kevesebb a gomba)
-A helyiek is sajnálják, hogy Porván bezárt a kocsma a vasút mellett (a fenyőket viszont jogosan vágták ki, tényleg betegek voltak)
-A Kopasz-hegy oldalában lévő kisház folymatosan gazdát cserél, de idegenek rendszeresen feltörik vagy felgyújtják.
Kis eltévedésünk után egy huszáros vágással nyílegyenesen jutottunk le a Cuha patak völgyébe, ahol a vasútvonal is található. 1896-ban a Milleneum évében adták át a vonalat és tényleg csodás helyen megy keresztül. A Cuha-völgy a szokásos hétvégi képét mutatta, kábé a Pilisnek megfelelő turista per négyzetméter aránnyal. Az Ördög-réten viszont egészen kevés motoros és autós volt, amitől a hely meglepően nyugodtnak tűnt.
Innen már csak egy ugrás a végcél, Bakonyszentlászló. A falu közelségét az erdőben egyre gyakrabban feltűnő illegális szemétlerakó helyek és a nagyszámú őrült motoros jelezte.
A vonatot sikeresen lekéstük, úgyhogy volt szerencsénk végignézni a falunap délutáni programját. (A győri illetőségű Hellokids-et már a hegyen is jól hallottuk, mintha egy hangos táskarádióval a kezünkben trappoltuk volna végig az utolsó pár kilométert.)
Az egészben az volt a jó, hogy saját anyagból építkeztek, mindenki bemutathatta, hogy mit tud. Volt repperfellpés, tánccsoport, énekkar, trombitások miegyéb.
Ezen kívül a 180 Ft-os csapolt Kozel és a 30 centiméter átmérőjű mexikói pizza érdemel még említést.
