Új lap a piacon

Volt már hetilap meg havilap kezdeményezés városunkban jópár. A mindent uraló Kisalföld mellett viszont nehéz. Két életképes megoldás létezett eddig. Vagy egy országos hálózat részeként helyi mutációt ad ki valaki (Koktél) vagy az önkormányzat csecsén függve osztja behatároltan az észt (Győri Hét). Az újságíró gárda pedig ha lehet még kisebb körben mozog. A három fent említett médium körül zsonganak többnyire. Most a nagyvállalatok belső újságjairól nem írok, mert az egy más tészta, bár itt is van átfedés.
Két hónapja új kezdeményezés ütötte fel a fejét ezen a behatárolt terepen. A neve: Korzó, és azt mondja magáról, hogy Győri Társasági Magazin. Havilap ez kérem szépen és még honlapja is van. Az egészen száraz Győri Hét mellett rendkívül frissnek tűnik, ráadásul a készítők átlagéletkora is jócskán az imént említett hetilap gárdájának átlagéletkora alatt marad, úgyogy a felvetett témák is fiatalosak, színesek (bár a helyi sztár DJ magánélete annyira nem érdekel, bevallom őszintén).
Az első két szám alapján elmondható, ami az újonnan induló magazinokról általában: a lehető összes tördelési és DTP hibát elkövették, amitől bájosan kaotikus lett a külcsín. (A második már letisztultabb lett. Azt is megtudtam, hogy az etalon a Hamu és Gyémánt. No, azért még tekerni kell egy kicsit.)

Kívánok sok sikert az alkotóknak. No meg elég témát. Mert ez ugye kisváros, ahol mindenből kábé egy van. Exkluzív belső fotóhelyszínként például a Big Ben. Helyi celebnek meg Szakács Imre és a felesége.

A VEKE rendet csinál Győrben is?

Ránkférne. Pesten gatyába rázták a BKV-t. Volt nagy ribillió. Azóta működőképes éjszakai menetrend van többek között. Győr kisebb, de a szocialista időszakból rögzült ügymenet és hatásfok ugyanaz, mint a fővárosban.

Itt a közelményük:

Új menetrend? Nem erről volt szó!

2007. június 17-től a Kisalföld Volán Zrt. (KV) Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának jóváhagyásával új menetrendet vezetett be a város területén. A KV arra hivatkozik, hogy ez az új menetrend egyesületünk tanulmányán alapul. Egyesületünk (VEKE) idén januárban az Önkormányzat megbízásából valóban átfogó tanulmányban vizsgálta felül Győr vonal- és járatszerkezetét, ám a tanulmányban foglaltak köszönő viszonyban sincsenek azzal, amit a KV bevezetett. Tanulmányunk kivonata megtalálható weboldalunkon, sajnos a teljes tanulmány nyilvánosságra hozását az Önkormányzat Városépítési Irodája érthetetlen módon megtiltotta. Egyesületünk a részönkormányzatok többségével már áprilisban leegyeztette a javaslatokat és erről a polgármestert írásban tájékoztatta. Az ígéretek ellenére a tervezet közgyűlés elé vitelére nem került sor, ellenben a KV a "szokásos" módon benyújtott egy módosítást, melyet a jegyző érdemi vita nélkül aláírt. Az történik továbbra is, ami az elmúlt húsz évben: az átfogó hálózati átalakítás elmarad, a problémák kezelése bosszantó félmegoldásokkal történik. Különösen felháborító, hogy a KV egyesületünkre hivatkozik, amikor a velünk történő -- megígért -- egyeztetésre nem került sor.
Elhibázott a 7-es autóbusz útvonalának módosítása. Ugyan a 4-es vonal korábbi -- rendkívül pazarló -- közlekedési rendje nem tartható fenn tovább, a Szabadhegy önkormányzati képviselője által választott megoldás kifejezetten rossz. A virágpiaci végállomás áthelyezése a Révai Miklós utcába csak üzemviteli okból érthető, az utasok számára egyértelmű visszalépés. A Jereváni út déli részének megfosztása mindkét törzsvonalától szintén súlyos színvonalcsökkenést jelent, melyet az 5-ös és a 7-es busz sűrítése sem ellensúlyoz, így várhatóan jogos lakossági tiltakozást fog kiváltani. Ráadásul az 5-ös vonal járatsűrűsége bizonyos időszakokban aránytalanul magas az utasforgalomhoz képest, miközben sűrűbben lakott városrészekben ennél ritkábban járnak az autóbuszok.
Szabadhegy közösségi közlekedésének átalakításával tanulmányunk is foglalkozik, mi viszont nem szüntettünk meg fontos kapcsolatokat, sőt, éppen ellenkezőleg, bővítettük azokat. Egyesületünk javaslata a 2-es és a 7-es vonal kétirányú körjáratként történő összekötésével közvetlen kapcsolatot hoz létre Adyváros magja és a József Attila utca között, továbbá bekapcsolja a közösségi közlekedésbe a Szabadi utcai új lakótelepet. A racionalizálás során felszabaduló teljesítményt térben és időben arányosan osztjuk el a város teljes területén, teljes üzemidőben.
Sajnálatos, hogy az önkormányzatban nem jött létre közlekedéssel foglalkozó bizottság. A felmerülő kérdések megtárgyalására így nincs érdemi lehetőség, a képviselők érdektelenek, és szinte nem is találkoznak a tömegközlekedés problémáival.
Az utazóközönség számára sokkal magasabb szintű szolgáltatást lehetővé tevő, a város számára pedig még megtakarítást is hozó új hálózat terve hónapok óta készen áll. Kinek az érdeke nem foglalkozni vele?

Dobronyi Tamás, győri tagszervezet vezetője

Az egyesület által készített tanulmány innen letölthető.

Ami kell nekik: a nyilvánosság. Csak így tudták legyűrni a fővárosi mamutot is. Rajtunk ne múljon...

Múzeumok gyerekkel

Menjünk a gyerekkel múzeumba, mert az jó. Győr tele van jobbnál jobb múzeumokkal, amit egy nyitott, nem csupán Minimaxon nevelt, 4 éves gyerekkel is simán lehet látogatni úgy, hogy a szülő meg a gyerek is jól érzi magát. Főleg akkor, ha a kiskölök a csoportnyomás hatására mindenáron kardokat, lándzsákat, handzsárokat, halefeket, tőröket, muskétákat, pisztolyokat, ágyúkat akar látni, nekünk pedig eszünk ágában sincs felfegyerezni kínai fröccsöntött bizbaszokkal, meg igaz magyar faáruval (kard+pajzs kombó) mert azzal úgyis csak a vázát veri le otthon.
Akkor inkább a Xantus János Múzeum a Széchenyi téren, aminek a jogállása egészen vicces, hiszen a megye alá tartozik, viszont a város és történetének bemutatására törekszik. (Persze a város sokat nem támogatja őket. Ezt szóvá is tették azon a bizonyos nagy összeröffön, amin a leendő turisztikai stratégia előtapogatózós köldöknézegetését tartották a tornyosban.)
Szóval Xantus. Ezer éve nem voltam, úgyhogy engem is érdekelt, hogy mit tudnak kihozni az egyre szűkülő keretekből. Szombaton délelőtt mentünk. Az épületben senki, kizárólag a személyzet (kábé hat fő, nyugdíjas), akiket egy kicsit meg is ijesztettünk. Többször meg is kérdezték, hogy tényleg múzeumba jöttünk-e. Ezek szerint ez nem olyan jellemző. Mármint, hogy egy apa elviszi a fiát szombaton délelőtt kardokat nézni.
Mikor megtudták, hogy tényleg ide jöttünk, sőt szét is szeretnénk nézni, mindenki villámgyorsan elfoglalta a helyét. Ez azt jelentette, hogy az egyes termekben álltak fel, hogy időben kapcsolhassák a villanyokat fel meg le, mivel spórolni kell az energiával.
Igen ám, csak a gyerek olyan, hogy fel s alá rohangászik a puskák és a kétkezes kardok között, mert mindent meg kell nézni többször is. Ez meg ugye két külön kor, úgyhogy két külön terem, folyamatos villanykapcsolgatás. Le is fárasztottunk mindenkit. Plusz egy kontakthibás hédervári kastély makett is befigyelt, amit ötödszörre már én kezeltem, mert a hölgyek megunták.
Aztán alsó szint: Győr az államalapítás előtt. Avarok, rómaiak, gepidák, longobárdok, hunok, kelták, miegyéb. Látom ám, hogy ráadásul interaktív a kiállítás. Kis asztalokon kirakva a fogdozható replikák, braille-írásos magyarázattal. Gyerek berohan, bronzkardot és nyílcsúcsokat, kőkori baltát taperol nagy átéléssel, majd a római castrum makettjét (szintén braille-írásos feliratokkal) buherálja. És ekkor beindult az ősi teremőr-reflex:
-Miért piszkálja a gyerek ezeket?
-Nem azért vannak kitéve, hogy meg lehessen őket fogni?
-Igen, de csak vakoknak.
Nesze neked múzeumpedagógia...

Ugyanez pepitában a Családi Intézet Babakiállításán. Véletlenül mentünk be, mert a gyereknek vécére kellett mennie, de azonnal. Közben láttuk, hogy kiállítása van, plusz a cimborám, aki éppen jegyeket árult rá, terelt befelé, hogy milyen jó lesz. 16:50 volt az órámon. Odafent egy szekuricsi néni volt a teremőr, aki jöttünkre elkomorult és azonnal benyögte, hogy ugye nem maradunk sokáig, mert itt minden 17:00-kor zár. (A 17:00-ás záróra az ugye azt jelenti, hogy a teremőr 17:00-kor bezárja a kinti kaput, vagyis a kiállítás kábé tíz perccel előbb zár.) Mondtam neki, hogy nyugodjon meg, mert kábé öt percet maradunk. Ennek ellenére fél percenként jött, hogy kicsit siessünk, mert zárnak.
Nesze neked látógatóbarátság...

És végül egy jó példa:
Gyermekek Háza - Játékos fizikai kísérletek és hasonló érdekes dolgok. Hozzáértő, gyerekszerető, türelmes magyarázatok, érdekes kiállítási anyag. Nincs sietség, pedig itt is zárás előtt érkeztünk. A hangágyú meg egyenesen zseniális.

Van egyébként ötletem, hogy hogyan lehetne kevés pénzből feldobni a Xantust, úgy hogy a befektetettnél több pénzt generáljon, de azt majd egy másik írásban, vagy személyesen Perger Gyula igazgatónak.

Újra az éterben

Így jár az ember, ha az idejét állandóan külföldön tölti, aztán meg be kell pótolnia az összegyűlt feladatokat és állandóan a nyakán a leadási határidő. Nem ír blogot. Nem hagytuk abba, csak dolgoztunk mint az állat. Ez meg ugye csak hobbi. De most próbáljuk folytatni. Elsőként a hír: már nem csak az FM4 az egyetlen hallgatható rádió a régióban, amennyiben el kell távolodnunk a számítógéptől és a winamptól. A megújult Petőfi ugyanezt próbálja, csak pepitában. Még hiányoznak az angol műsorok és az ajánlók, de kialakul majd. Én szurkolok nekik. Persze mindenki őket támadja, hogy elkúrták, meg hogy hová lett a Kabarécsütörtök meg a körkapcsolás és a csudajó kulturális műsorok. Tegye a kezét a szívére mindenki! Hányszor hallgatta a Petőfit az elmúlt fél évben? De tényleg? Én utoljára akkor, amikor nem volt netem, sem tévém és nem akartam olvasni sem és már éppen lefekvéshez készülődve volt szabad fél órám. (Szerintem a Kabarécsütörtöknek meg úgyis találnak majd helyet, úgyhogy amiatt nem kell pampogni. Az volt az egyetlen hallgatott műsor. Tényleg, mi lesz akkor, ha nem csütörtökre rakják majd? Kabaréhétfő?)

És még valami: remélem a Magyar Rádióban eddig alkalmazott mikrofonérettség kritérium megmarad a műsorvezetőknél és nem lesz hallható mindenféle sivító hangú celeb vagy külföldi kuki a megújuló rádió új műsoraiban sem...

És még még valami: elolvastam rengeteg kommentárt pro és kontra. Ezek között állandóan feltűnő elemként volt jelen a "Miért kell még egy Rádió Café?" kezdetű gondolatmenet. Na akkor elmondom, azoknak, akik a fővárosban laknak. Próbáljatok meg a millió fővárosi adó hatókörzetén túl, netes rádiók nélkül nem megőrülni a szánalmas kínálattól, inkompetens műsorvezetőktől, bugyuta reklámblokkoktól. Ráadásul Győr kiemelten hátrányos helyzetben van, mert még közösségi rádiója sincsen. (Szegednek például van. Meg Szombathelynek is.)

Ui: A korábban megénekelt Gomb Rádió meg eddig bírta.

Nem lesz Mariujana March 2007

Nem lesz Győrben könnyűdrogos felvonulás. Egyéb helyek, ahol igen itt.

Az Árkád kegyes velünk

Először is meakulpázom egy sort. Jómúltkor azt írtam, hogy az új Árkád újság majd milyen jó lesz, plusz veri az összes programajánlót a városban. De nem. A pénz nem párosul hasznosítható tartalommal. Valójában egy sajtpapír, ami kizárólag saját magával van elfoglalva, ergo megtölthetetlen számomra érdekes tartalommal hosszú távon. Arra jó, hogy a bérlőktől még több hozzájárulást szedhessenek be. Az például nem tudom kit érdekel, hogy hogyan ellenőrzik az épületet a cég emberei.
Na de most végre találtam egy gyöngyszem cikket az egész oldalas hirdetések között. Azt írják, hogy az áruház azzal járul hozzá a Pünkösd elmélyült eltöltéséhez, elősegítendő a családtagok egymás felé fordulását, hogy nem nyit ki vasárnap és hétfőn. Köszönjük.
(Ez olyan lesz, mint annak idején a hétfői adásszünet a tévében, vagy mi? Majd kilenc hónap múlva meglátjuk...)

ETOlé ETOlé ETOlé ingyé...

Istenem de régen volt, amikor én utoljára ETO-meccsen jártam! Először apám vitt ki focimeccsre, amikor még Horváth Ede egyengette a csapat útját anyagilag, na meg Verebes a Mágus edzőileg. Apámnak volt bérlete, meg szurkolói ankétokra is járt. Vitt magával az ETO körbe is, vett nekem Bajnok szeletet. Volt otthon naptár meg matrica a grundon meg mindenki Hajszán Gyula akart lenni. Aztán úgy Kuttor, Pintér, Csertői táján feladta a fater. Akkor jöttem én újra, mert a cimborák a kemény I szektorba jártak minden második hétvégén. Ez volt a Mágus második próbálkozása Győrben. Hú, de szánalmas volt. Jó meccset a legritkább esetben sikerült kifogni. Az egészben csak az volt a jó, hogy elit gimnazistaként lehetett vegyülni a plebssel, egyforma refrénű dalokat tanulni (ETOléöürghbmf... áléolléáoáÓ) és ordenáré módon viselkedni, meg néha rohanni a keményebb vendégszurkolók elől. Még egy ultra kör indítását is megkockáztattuk, de amikor bedobtam a hülye ötletet, hogy lennénk már mi az Always Ultras, akkor megfeneklett a dolog. Aztán eltávolodtam a győri focitól. Egyedül a Magyar Borozó látogatásával kapcsolódtam valamelyest a klubhoz. Idővel az egész NB 1-től meg a komplett magyar labdarúgástól is elhatároltam magam, olyannyira, hogy fogalmam sincs hogy ezen a téren mi történik hazánkban. (Na jó, a Csernus doki az ETO-nál sztorin azért jókat röhögtem, de ennyi.)

Na de most lehet hogy megint kimegyek. Mert ingyért lesz. Hála a szar szereplésnek, és a szurkolók fityiszeinek mely konstruktív ötletelésbe csapott át, Tarsoly István a klub tulajdonosa beleegyezett, hogy az amúgy kieső pozícióban szerencsétlenkedő csapat következő három itthoni meccsére ingyen mehessen be boldog-boldogtalan.
Itt a cikk is hozzá.
Szóval aki egy jót akar napozni, szotyizni és sörözni viszonylag nyugodt körülmények között (a szurkolók maradéka már szervezi, hogy melyik szektorba tömörülnek majd, hogy legalább az a kevés hang összeadódhasson) annak ajánlom a gyárvárosi stadiont az elkövetkezőkben...

Kognitív térképek

Csináltunk páran mentális térképet Győrről. Volt közöttünk benszülött helyi lakos, bejárós vidéki. Az eredmények egészen érdekesek lettek. A munka megkezdése előtt egyértelmű volt, hogy a városra jellemző földrajzi elemeket mindenki bejelöli majd. Így is lett. A Rába és a Mosoni-Duna abszolút vezetett az összes tereppont említése között. A két folyó volt az egyik abszolút igazodási pont. Nem véletlen, hiszen ezek választják el a Belvárost az északi városrészektől és az egyetem is folyó mellett fekszik. Hasonló igazodási pont volt még a vasútvonal és a nagyobb bekötő utak.
A legérdekesebb azonban az volt, hogy mindenkinek -kivétel nélkül- felkerült a rajzára az Árkád. Vagy mint áruház vagy vagy mint az előtte lévő körforgalom. A helyiek ide járnak vásárolni, a nem helyiek számára pedig egy nagyon fontos és látványos csomópont. A kettő együtt fejti ki a hatását. Például a Metro, Tesco kettősét sokkal kevesebben említették. A Fehérvári út nagy csomópontját meg senki. És azt se feledjük, hogy ez is egy olyan hely, ami városrészeket választ el, vagy éppen köt össze.
Szóval az elmúlt pár hónapban sikerült mindenkinek az agyába égetni, hogy van egy nagy áruházunk és ehhez a csomópont is nagyban hozzájárult. Kíváncsi vagyok a Gardénia helyén épülő gigacenter hogyan épül majd be az emberek agyába.

bp3

Bombázások 2

A légoltalom megszervezése és a helyi közigazgatásnak ebbe történő bekapcsolása már 1938-tól kezdődően megtörtént. A légoltalom a Honvédelmi Minisztérium VI. csoport főnökségéhez került és annak a 35. és 36. osztálya foglakozott ezekkel a kérdésekkel. 1938-ban mintegy 30.000.000.- pengő ráfordításával kiépült a riasztási és figyelőrendszer és elméletben kidolgozták a lehetséges stratégiai célpontok védelmének megszervezését. 1942-ben, a már korábban említett 1942. szeptember 4-én és 9-én végrehajtott váratlan szovjet bombatámadások után pedig még hatékonyabban megszervezték a légoltalmat, megújították a riasztási rendszert, elrendelték az elsötétítést, gyorsították az óvóhelyek kiépítését és megerősítették a légoltalmi, katonai csapatokat, olyan gépesített zászlóaljakat hozva létre, akik a bombázások után nagyon gyorsan a helyszínre érve azonnal megkezdhették a mentési munkálatokat. Győr-Moson-Pozsony k.e.e.(közigazgatásilag egyenlőre egyesített) vármegyék területe szervezetileg a székesfehérvári II. hadtest Légoltalmi Parancsnoksága alá szerveződött. Ezen intézkedések, amelyek itt a megyében is megtörténtek igen jó szolgálatot tettek a későbbi események során.
1943-ban a központi rendeleteket mindig lekövetve a megyei közigazgatás is bekapcsolódott a légoltalom szervezésébe. A HM. 1943/35. rendelete után a településeken kinevezett légo. parancsnokoknak jelentést kellett tenni a településeken található fényképezőgéppel rendelkező lakosokról, azon oknál fogva, hogy engedélyekhez kötötték a légitámadások fényképes dokumentációját. A megyei levéltár alispáni irataiból pl. kiderül, hogy Csikvándon egy 1944 januári jelentés szerint nincs olyan személy aki géppel rendelkezik, ezért a dokumentálást végrehajtani nem lehet.
A HM egy későbbi rendeletében már a légitámadások pontos térképvázlaton történő dokumentációját írja elő, még a térkép méretarányát is rögzíti (1:7500)
A bombázások megindulása után 1944. április 24-én kelt rendelet szerint, amelyet a megyénkben is foganatosítottak, rendelkeztek a fel nem robbant bombák és egyéb ledobott tárgyak őrzéséről, biztosításáról és elszállításáról. E rendelet részletesen leírja a Magyarországra ledobott szinte minden fajta bomba nevét- e szörnyű lista láttán tudatosodik az emberben az a szörnyű felismerés, mily találékony is az ember ha pusztításról van szó.
Az első légitámadás 1944 március 17-én történt, Magyaróvár, Dunakiliti mellett kisebb károkat szenvedett Bőnyrétalap, Máriakálnok, Mosonszentjános is. A következő hónapok számtalan támadást eredményeztek, a legtöbb, mintegy 21 légitámadás Győrt érte, itt összesen 718 személy veszítette az életét, -a legsúlyosabb a mindenki által ismert április 13-án lezajott bombázás volt, ahol 564-en estek áldozatul.- Győrre dobtak összesen 1400 tonna bombát, és a halottak száma meghaladta a 710 főt, a sebesültek száma ennek a 2-3 szorosa lehetett. Relatíve a legtöbb bomba Hegyeshalomra esett, mint fő vasúti csomópont, itt 900 tonna, míg Magyaróvárra mintegy 50 tonna bomba hullott.
A hiányos alispáni iratokból, kárjelentésekből kitűnik, hogy a három fő célponton kívül bombáztak, Győrszentivánon, Ménfőcsanakon, Ásványrárón, Héderváron, Abdán, Töltéstaván, Gyömörén, Bácsán, Kónyban, Hecsepusztán, Bőnyrétalapon, Máriakálnokon, Mosonszentjánoson, Dunakilitin, Csikvándon, Gyarmaton, Lébényben, Barátföldön, Koroncón, Likócson, Győrsövényházán, Vámosszabadin…stb. A célpontok vasutak, hidak, vasútállomások, katonai objektumok, repülőterek voltak, de ezek természetesen kisebb erőkkel történő bevetések voltak és szerencsére kevés áldozattal jártak.
Több fel nem robbant bomba és mellédobás jelzi, hogy a szövetséges gépek és személyzetük sem álltak mindig a helyzet magaslatán, pl a vámosszabadi hidat és a Gyarmat határában található vasúti hidat több próbálkozás ellenére sem találták el.
Több helyen a vadászgépek alacsonytámadással támadtak, több civil áldozatot is követelve, sőt példa volt arra is, hogy a békésen a földeken dolgozó emberekre, kirívó esetben még a legelésző állatállományra is tüzeltek.
A bombázásokat megakadályozni a vadászrepülőink nem tudták, de a kötelékeket megzavarni gyakran sikerült, s helyenként érzékeny veszteségeket is elszenvedtek. A bombázópilóták, hamar megtanulták tisztelni a hazájuk légterét önfeláldozóan védeni próbáló magyar „fehérkeresztes” vadászokat, akik jelmondatukhoz hűen vetették magukat harcba, nem ritkán 8-10 szeres túlerővel szemben is: „Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse”
A légvédelemben élenjáró Pumák és a földi erők több bombázót lelőttek, a jelentésekből tudjuk, hogy Gyarmaton, Kónynál, Mosonszentjánosnál, Rábacsécsénynél szövetséges bombázók zuhantak le. A sikeres lelövésekért súlyos árat kellett fizetni: többek között Mórichida, Koroncó, Kistáplány, Gyirmót közelében saját vadászgépek lezuhanásáról szólnak a jelentések. Az elfogott angolszász pilótákat a magyar hatóságok, a katonaság, csendőrség fogta el, s általában vagy a Pápán állomásozó ejtőernyős alakulathoz szállították vagy közvetlenül német hadifogságba kerültek. A velük szemben tanúsított bánásmód általában megfelelő volt, de különösen a nagy áldozatokat követelő támadások, és a már említett értelmetlen vérengzések miatt előfordultak kilengések, sőt lincselés is. Ebben egyébként nagy szerepe volt az angolszász bombázók elleni propagandának is, amely különösen a nyilas kormányzat idején erősödött fel Tegyük hozzá, némely esetben a propagandának valóban volt alapja, de az esetek többségében kirívó esetek nem történtek.
A történelmi megyehatárokon belül, tehát Sopron megyét nem számítva a légi háború 1000-1100 halálos áldozatot követelt, ebből Győr szomorú statisztikája emelkedik ki, több mint 710 lakos halálával. A sebesültek száma ennek a 2-3 szorosa, s a katonai veszteséget is beleszámítva, valamint a borzalmas épületkárokat, ingó és ingatlan vagyontárgyak elpusztulását és az ipari potenciálban beálló visszaesést is vizsgálva, elmondható, hogy a vidéki Magyarország megyéi közül az egyik legnagyobb pusztításra került sor Győr-Moson-Pozsony megyében.
Az elhaltaknak, sebesülteknek, kibombázottaknak, - akiknek a kárpótlása soha nem történt meg igazán, mivel csak kisebb-nagyobb segélyekre futotta a szegényes költségvetésből – sovány vigasz az a tény, hogy a szövetséges légierők bombatámadásai csak részben érték el a kitűzött célokat. A veszteségek nagyok voltak, de a vasúti szállítás nem bénult meg, a műszaki alakulatok minden vasutat, kisebb hidakat 2-4 napon belül helyrehoztak, az ipari potenciált és termeléskiesést is sikerült részben kompenzálni, a repülőterek, a légierő és a légvédelem végig akció kész maradt és a lakosság „kibombázása a háborúból” sem sikerült maradéktalanul. A front gyors átvonulása 1945. március végére véget vetett a nagy légi akcióknak, amelyekbe az utolsó hónapokban már a szovjet légierő is bekapcsolódott.
A védelem megszervezése, a légoltalom és a légvédelem áldozatos munkája nem volt hiábavaló, s a benne résztvevők munkája nélkül, azt hiszem elmondhatjuk, lényegesen nagyobb, emberi, katonai és anyagi veszteségekkel számolhattunk volna.

Bombázások

I.rész:
Bombázások-légiharcok a történelmi Győr és Moson vármegyék területén 1944-1945

Az utóbbi évtizedekben több színvonalas könyv, tanulmány, cikk jelent meg a magyarországi légi harcokkal kapcsolatosan, részletesen kidolgozva bemutatták a hazánkat ért légitámadások történetét, technikai, katonai, politikai hátterét, a magyar légvédelem gigászi küzdelmét ennek megakadályozására. Nem utolsó sorban, bőven foglalkoztak a szerzők a lakosság szenvedéseivel a gazdasági objektumok, lakónegyedek lerombolásával és ennek szomorú következményeivel.
E sorok írója nem vállalkozhat többre, mint ezeket a szomorú eseményeket némileg kiegészítse saját kutatásainak ismeretében és olyan szempontokat aspektusokat is vizsgáljon, amelyek a szűkebb pátriánkban, Győr és Mosonmagyaróvár környékén történtek a háború utolsó két esztendejében. Koncentrálva a kisebb településekre és a megyei közigazgatás, katonai szervek helyi intézkedéseire, és ezzel is emléket állítson az elpusztult, megsebesült, lakásaiból kibombázott és vagyonukat elveszítő száz és száz megyei lakosnak és a védekezésben, a kárelhárításban részt vevő, sokszor ember feletti teljesítményre képes névtelen katonáknak, tűzoltóknak, légoltalmi egységeknek, közigazgatási tisztviselőknek és civil segítőinek. Szólnunk kell azokról a magyar és német vadászpilótákról is akik a nyomasztó túlerő ellenére vállalták a harcot és vakmerő módon igyekeztek megakadályozni minden bombatámadást, amit az angol-amerikai és később orosz légierők oly gyakran vezettek hazánk és megyénk légterében.
Magyarország bár 1941 áprilisa óta hadban állt, 1944-ig szerencsésen „megúszta” a légitámadások borzalmait, bár az igazsághoz tartozik, hogy kisebb bombázások, légi harcok történtek korábban is, pl.: 1941-ben a délvidéki bevonulás idején jugoszláv gépek kisebb károkat okozó támadásokat hajtottak végre, júniusban pedig a szovjet légierő gépei támadtak magyarországi vasúti célpontokat, továbbra sem tisztázott a Kassa elleni légitámadás kérdése. A Szovjetunió elleni hadba lépésünk után (1941.június 23.), amíg a front nem húzódott messze keletre, néhány kisebb orosz bombatámadást, főként a visszacsatolt Kárpátalján feljegyeztek a krónikák. Tüntető jelleggel 1942-ben a szovjet légierő két váratlan bombatámadást intézett Budapest ellen, ami ugyan nem okozott nagy károkat, de tanulságul szolgált a későbbi légoltalom hatékonyabb működéséhez.
Az angolszász hatalmak bombázásai 1942-43 folyamán pusztító méreteket kezdtek ölteni a Német Birodalom területén, s a szövetségesek több alkalommal is kinyilvánították, hogy a támadásokat közép-kelet európai célpontokra is ki fogják terjeszteni, ami stratégiai nagy céljaik, - a közlekedési vonalak, vasutak, olajipari és hadiipari komplexumok, repülőterek és a lakosság bombázása, annak demorilizálása, – köré csoportosult. Az utánpótlási vonalak, gazdasági és katonai célpontok bénítása nem kis részben a keleti front tehermentese érdekében is szükséges lehetett.
Ennek a technikai háttere azonban csak 1943 szeptembere után valósulhatott meg, amikor a főként amerikai nehézbombázó kötelékek felszállóhelyei az elfoglalt dél-itáliai repülőterekre kerültek át, és így biztonsággal elérhetővé váltak a magyar, szlovák, osztrák, román és sziléziai célpontok. Az amerikai légierő nagy tömegben vetette be már ekkor a nagy hatótávolságú kísérő vadászgépeit (Mustang P-51, Lightling P-38) is, amelyek hiánya Németország felett korábban súlyos saját veszteségeket eredményezett.
Magyarországon a józanul gondolkodó vezetők tudták a bombázások itt is hamarosan elkezdődnek. A Kállay kormány nyugati béketapogatózásai és titkos tárgyalásai, majd az előzetes béke megállapodás miatt a szövetségesek egyenlőre eltekintettek a támadásoktól, a magyar légvédelemnek szigorúan meg volt tiltva a hazánk fölött átrepülő bombázó kötelékek megtámadása, provokálása is, igaz, hogy mindezek ellenére, az angolszász erők 1943 őszére gyakorlatilag teljesen végeztek Magyarország részletes légi felderítésével és elkészítették a megfelelő bombázási stratégiákat és csak a szervezési, technikai okok miatt nem indultak meg a támadások.
A történelemkönyvekben oly gyakran emlegetett és tényként kezelt információ tehát nem állja meg teljesen a helyét, miszerint a légitámadások Magyarország német megszállása, tehát 1944. március 19. után kezdődtek meg, amikor is a szövetségesek már ténylegesen is hadműveleti területként kezelték hazánkat.
Ha röviden megvizsgáljuk az erőviszonyokat, még a laikus szemlélő számára is világos az előre borítékolható végeredmény:
Az amerikai 15. légi hadsereg Dél-Olaszországi repülőterekről operálva, (Foggia, Brindisi…stb) nagyjából 1500 négymotoros bombázót, (B-24 Liberátor, B-17 Flying Fortress) és mintegy 600 élvonalbeli vadászgépet tudott harcba küldeni, ezt kiegészítve kapcsolódott az eseményekbe a brit 205. Bombázó Csoport 300-400 éjszakai bombázója, aknarakó repülőgépe (Wellington, Halifax, Bristol, Mosquito) és több mint 200 vadászgépe. Ők Angliából felszállva kizárólag éjszakai támadásokat hajtottak végre, megyénk határainál főleg folyami aknákat telepítettek a Dunába.
Velük szemben a térségünkben német, magyar és kisebb részben az akkor még német oldalon harcoló szlovák és horvát légierő mindösszesen kb. 280! vadászrepülőgépet tudott szembeállítani, melyek közül a magyar 101. Honi vadászezred, a legendás „Pumák” csak 50-60 bevethető géppel rendelkeztek. A gépek többségében a legendás, de már nem első vonalbeli Messerschmitt Me-109G és kisebb részben a modernnek számító Focke-Wulf 190D típusúak voltak, ez utóbbiak jórészt a német pilóták kezelésében. A vadászvédelem magasabb egysége a német 8. vadászrepülő hadosztály volt Bécs-Cobenz központtal.
A megyei légiharcok szempontjából a Birodalom területén lévő repülőterek mellett, Székesfehérvár, Csapod, Győr-Hecsepuszta, Pápa, Veszprém, Börgönd, Szombathely repülőterei játszottak fontos szerepet.
A védelmet kiegészítette a földi légelhárítás is, amely légvédelmi gépágyús és Bofors löveges egységekből állt. Ezeket zömében Budapest térségébe telepítették és csak elenyésző hányaduk települt vidékre így Győr megyébe is. Megyénkben kiemelten védték Győr, Hegyeshalom és Mosonmagyaróvár légterét, részben a lakosság, részben pedig a stratégiai fontosságú hadiüzemek és a rendkívül fontos vasútvonalak biztosítása érdekében.
A német és magyar együttműködés mind a vadászvédelem, mind a földi légvédelem esetében viszonylagosan jól működött, s már több probléma is felmerült, összességében elmondható, hogy a németek sokat segítettek a magyar légvédelmi egységeknek. Ők szervezték meg Magyarország európai színvonalon működő rádió és lokátor figyelőrendszerét. Győr környékének közvetlen védelmének biztosítására rendelkezésre állt Veszprémben „Paprika”, Pápán a „Schwalbe” és Lovászpatonán „Rabenstein” fedőnevű figyelőközpont. A radarok segítségével a légitámadásokat 20-30 perccel annak megkezdődése előtt tudták jelezni a lakosságnak, amely több száz győri, és megyei lakos életét mentette meg...folyt köv.

NayRobi visszatér

Pabadamm!
Újra elkövetkezett a hosszú történelmi témájú publikációk ideje, mert sikerült visszahívnunk NayRobit az eke szarvától. Győr és környéke históriájának tudója ismét billenytűzetet ragadott, hogy elmesélje, hogy is volt az egyszervolt...

Pletyka

Az megvan, hogy a Kendermag Egyesület néhány aktivistája Győrben is szeretné megtartani a Million Marijuana March elnevezésű rendezvényt májusban? Már minden engedélyük megvan hozzá csak nem találnak embert, aki bevállalná a dolgot a médiákban. A helyi szervezők többsége ugyanis közalmkalmazotti, köztisztviselői, vagy egyéb közmegbecsült posztokon csücsül a dolgos hétköznapok során.
Érdekes kis buli lenne, annyi szent. Biztos a Belvárosban vagy a környékén vonulnak majd és óriási tömeg megy majd utánuk, mert itt az istenadta nép mindenre mozdul, ami látványos és színes. A többségnek pedig fogalma sem lesz volna arról, mi is ez. A gimnazisták meg röhögnének. Türelmetlenül várjuk a fejleményeket.

PizzaGyőr

Régen volt gasztroírás. Pótoljuk.
Újabb próbálkozás, hogy kisvállalkozásban lássák el Győr éhes dolgozóit, henyélő diákjait. Érdekes, hogy a reklámot egy kölcsönzött DVD belső borítójában láttam meg először. Az új céget Pizza Háznak hívják és a Szent Imre úton található az SZTK épületével szemben. Tettem egy próbát ma. Jó volt. Közben kiderült, hogy a tulaj régi motoros, akarom mondani autós (vagyis kerékpáros), mivel nyolc évig űzte a pizzafutárkodást Győrben. Ha ő nem tudja, hogy mi kell a városlakóknak pizzatéren, akkor senki sem.

Jóhír

Itt a tavasz.