Zsidók a házban

Az önkormányzat saját és célzott állami támogatásból felújította a győri zsinagógát Újvárosban. Mik az előzmények és mit hoz a jövő? Ez a nagy kérdés.
Az épületről tudni kell, hogy ellentétben a többi, a zsinagógát kiszolgáló épülettel, amit a II. világháború után államosítottak, vagy átadtak, ezt 1968-ban a zsidó hitközség eladta (még egyszer leírom: eladta) az akkori tanácsnak. A tanács roppant rossz gazdája volt az épületnek, úgyhogy szépen lassan leromlott az állapota. 1990-es évek közepén találta meg (érdekes, addig senkinek fel sem tűnt, hogy van egy bazi nagy épület a városban?) a Mediawave Alapítvány. Nekik az ilyen szakadt helyek mindig jól jöttek, mert abból lehetett építkezni és nem kellett helypénzt sem fizetni, cserébe az évente felgyűlő fél méternyi galambguanót kellett csak kitakarítani. Persze a dolog aztán mások számára (Fesztiváliroda) is jól jött, mivel a városban nem volt normális koncerthely, aminek a befogadóképessége a Richter és az Egyetemi csarnok között van (megjegyzem: ma sincs). Szépen kialakult a terv, hogy a zsinagóga akkor már inkább legyen kulturális központ. És itt jött közbe az önkormányzat, meg a Városi múzeum. Hihetetlen ötlettől vezérelve multifunkcionális épületnek lőtték be a helyet, ráadásul úgy, hogy az eredeti állapotában építették újjá. A multifunkcionalitás abban áll, hogy bekerült a Vasilescu gyűjtemény, a helyhez passzoló zsidó származású Ország Lili kompozícióival, amit a Városi Művészeti Múzeum működtet. Az épület kezelését pedig a Széchenyi Egyetem kapta. Az egyetem kettős céllal próbálja hasznosítani a helyet. Egyrészt a zenei fakultáns plusz egy próbahelyet kapott, másrészt az egyetem újabb reprezentatív hellyel gazdagodott, ahol nagyszabású eseményeket rendezhet. És jöhetnek eztán a külsős szervezetek, hogy egyéb programokat szervezzenek. Viszont van némi probléma. Vegyük őket szép sorban egymás után:
1. Az eredeti állapotában visszaállított belső alkalmatlan kiállítási helyszínnek, mivel a falak festése és a külső díszek belezavarnak a kiállított művek élvezetébe.
2. A kiállítás zavar minden más eseményt. Hiába az eltolhatós paraván a képekkel, a hely kicsi. Már nem olyan multifunkcionálisan kezelhető, mint a kilencvenes években. Ráadásul a képekre vigyázni kell.
3. Az eredeti állapotában visszaállított zsinagóga alkalmatlan koncertekre, mivel emberi hangra tervezték a 19. század végén. A magas kupola mindenféle egyéb hangosítással megdobott hangot össze-vissza dob, amiből durva kakofónia keletkezik a nézőtéren. Ez korábban is probléma volt, azóta sem lett megoldva.
4. A leszűkült hely miatt a tér nem alkalmas nagyobb koncertek megrendezésésre. Ergo nem kifizetődő ide nagyobb (értsd: drágább) programot szervezni, mert nem fér be elegendő fizető néző. Ott tartunk, ahol a part szakad: Győrnek továbbra sincsen normális 500 főt befogadni képes koncertterme.
5. A Széchenyi nem tudja kihasználni helyet, mivel az alkalmatlan fogadásokra, nagyobb rendezvényekre. Ez kiderült a legutóbb is, amikor a Jogi kar megalakulását ünnepelte az intézmény. Plusz az eredeti állapotába visszaállított belsővel nagy kavar támadt, az intézmény nem tud vele mit kezdeni. (Ezért takarják ki a tóraszekrényt rendszeresen egy nagy textillel.)
6. A Városi Művészeti Múzeum csinált egy állandó kiállítást, amiből a büdös életben nem lesz annyi bevétele, amiből legalább az ott ülő kisnyugdíjas teremőr fizetése kigazdálkodható lehetne.

Akkor kinek jó mindez, kérdezheti a laikus szemlélő? Hát a zsidó hitközségnek, akik a zsinagóga mellett található kicsiny imatermükből szépen lassan átszivárognak a nagyobb, felújított, mások által fizetett rezsijű épületbe. Ezt hívja a szaknyelv potyautas jelenségnek. A jövő heti Hanukát már ott tartják, Schweitzer József főrabbi lesz a fővendég.
Rossznyelvek szerint még pár év és újra az övék lesz az épület. Végül is kulturális rendezvényt nem, egyetemi rendezvényt sem lehet tartani, úgyhogy az épület kihasználatlan.