Karambol

Visszaköltöztem Budapestre, így érthető, hogy gyakrabban elütnek. A mostani gázoló egy negyvenes, jól szituált úr volt.
Legendásan jó eséstechnikám most is megmentett a nagyobb bajtól (a szokásos kormány feletti repülős technika (volant-salto mortale): váll horzsolás, kis zúzódás, tenyéren apró horzsolás és icipicit lekoccoltam fejjel az azsfaltot, de már nem fáj) meg a szerencse is: a járda szélén lévő oszlopok közül egy sem nyársalt fel.
A fater úgy indított, hogy jó ég, elütöttem magát, meg azt mondta magára, hogy én állat, majd rögtön folytatta, hogy őt múltkor ugyanígy elütötték. Az a fránya holttér.
A következő történt: az öreg kitalálta pár méterrel a lámpa előtt, hogy sávot vált, ám rögtön a váltás után be is fékezett a pirosnál. Vagyis kijött elém és fékezett, mindezt úgy, hogy a járda padkája és az autó között húsz centis rés maradt.
Megadta a számát és tanulva a múltkori esetből, amikor patkánylány kamu számot adott meg, meg is csörgettem. Minden stimmelt és ő folyamatosan biztosított arról, hogy fizeti a bringajavítást meg hívjam, ha bármi baj van. (A vállam sajog, ismerem ezt az érzést, reggelre úgy beáll, hogy délben tudom legközelebb megmozdítani.)
A rossz minőségű fotó miatt nem nagyon látszik, de a felni 12 óránál eltörött. Az autó oldalán úgy másfél centis horpadás keletkezett. Hát persze, hiszen gyönyörű Dusikámmal úgy száguldok mint a szél!