Bombázások 2
A légoltalom megszervezése és a helyi közigazgatásnak ebbe történő bekapcsolása már 1938-tól kezdődően megtörtént. A légoltalom a Honvédelmi Minisztérium VI. csoport főnökségéhez került és annak a 35. és 36. osztálya foglakozott ezekkel a kérdésekkel. 1938-ban mintegy 30.000.000.- pengő ráfordításával kiépült a riasztási és figyelőrendszer és elméletben kidolgozták a lehetséges stratégiai célpontok védelmének megszervezését. 1942-ben, a már korábban említett 1942. szeptember 4-én és 9-én végrehajtott váratlan szovjet bombatámadások után pedig még hatékonyabban megszervezték a légoltalmat, megújították a riasztási rendszert, elrendelték az elsötétítést, gyorsították az óvóhelyek kiépítését és megerősítették a légoltalmi, katonai csapatokat, olyan gépesített zászlóaljakat hozva létre, akik a bombázások után nagyon gyorsan a helyszínre érve azonnal megkezdhették a mentési munkálatokat. Győr-Moson-Pozsony k.e.e.(közigazgatásilag egyenlőre egyesített) vármegyék területe szervezetileg a székesfehérvári II. hadtest Légoltalmi Parancsnoksága alá szerveződött. Ezen intézkedések, amelyek itt a megyében is megtörténtek igen jó szolgálatot tettek a későbbi események során.
1943-ban a központi rendeleteket mindig lekövetve a megyei közigazgatás is bekapcsolódott a légoltalom szervezésébe. A HM. 1943/35. rendelete után a településeken kinevezett légo. parancsnokoknak jelentést kellett tenni a településeken található fényképezőgéppel rendelkező lakosokról, azon oknál fogva, hogy engedélyekhez kötötték a légitámadások fényképes dokumentációját. A megyei levéltár alispáni irataiból pl. kiderül, hogy Csikvándon egy 1944 januári jelentés szerint nincs olyan személy aki géppel rendelkezik, ezért a dokumentálást végrehajtani nem lehet.
A HM egy későbbi rendeletében már a légitámadások pontos térképvázlaton történő dokumentációját írja elő, még a térkép méretarányát is rögzíti (1:7500)
A bombázások megindulása után 1944. április 24-én kelt rendelet szerint, amelyet a megyénkben is foganatosítottak, rendelkeztek a fel nem robbant bombák és egyéb ledobott tárgyak őrzéséről, biztosításáról és elszállításáról. E rendelet részletesen leírja a Magyarországra ledobott szinte minden fajta bomba nevét- e szörnyű lista láttán tudatosodik az emberben az a szörnyű felismerés, mily találékony is az ember ha pusztításról van szó.
Az első légitámadás 1944 március 17-én történt, Magyaróvár, Dunakiliti mellett kisebb károkat szenvedett Bőnyrétalap, Máriakálnok, Mosonszentjános is. A következő hónapok számtalan támadást eredményeztek, a legtöbb, mintegy 21 légitámadás Győrt érte, itt összesen 718 személy veszítette az életét, -a legsúlyosabb a mindenki által ismert április 13-án lezajott bombázás volt, ahol 564-en estek áldozatul.- Győrre dobtak összesen 1400 tonna bombát, és a halottak száma meghaladta a 710 főt, a sebesültek száma ennek a 2-3 szorosa lehetett. Relatíve a legtöbb bomba Hegyeshalomra esett, mint fő vasúti csomópont, itt 900 tonna, míg Magyaróvárra mintegy 50 tonna bomba hullott.
A hiányos alispáni iratokból, kárjelentésekből kitűnik, hogy a három fő célponton kívül bombáztak, Győrszentivánon, Ménfőcsanakon, Ásványrárón, Héderváron, Abdán, Töltéstaván, Gyömörén, Bácsán, Kónyban, Hecsepusztán, Bőnyrétalapon, Máriakálnokon, Mosonszentjánoson, Dunakilitin, Csikvándon, Gyarmaton, Lébényben, Barátföldön, Koroncón, Likócson, Győrsövényházán, Vámosszabadin…stb. A célpontok vasutak, hidak, vasútállomások, katonai objektumok, repülőterek voltak, de ezek természetesen kisebb erőkkel történő bevetések voltak és szerencsére kevés áldozattal jártak.
Több fel nem robbant bomba és mellédobás jelzi, hogy a szövetséges gépek és személyzetük sem álltak mindig a helyzet magaslatán, pl a vámosszabadi hidat és a Gyarmat határában található vasúti hidat több próbálkozás ellenére sem találták el.
Több helyen a vadászgépek alacsonytámadással támadtak, több civil áldozatot is követelve, sőt példa volt arra is, hogy a békésen a földeken dolgozó emberekre, kirívó esetben még a legelésző állatállományra is tüzeltek.
A bombázásokat megakadályozni a vadászrepülőink nem tudták, de a kötelékeket megzavarni gyakran sikerült, s helyenként érzékeny veszteségeket is elszenvedtek. A bombázópilóták, hamar megtanulták tisztelni a hazájuk légterét önfeláldozóan védeni próbáló magyar „fehérkeresztes” vadászokat, akik jelmondatukhoz hűen vetették magukat harcba, nem ritkán 8-10 szeres túlerővel szemben is: „Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse”
A légvédelemben élenjáró Pumák és a földi erők több bombázót lelőttek, a jelentésekből tudjuk, hogy Gyarmaton, Kónynál, Mosonszentjánosnál, Rábacsécsénynél szövetséges bombázók zuhantak le. A sikeres lelövésekért súlyos árat kellett fizetni: többek között Mórichida, Koroncó, Kistáplány, Gyirmót közelében saját vadászgépek lezuhanásáról szólnak a jelentések. Az elfogott angolszász pilótákat a magyar hatóságok, a katonaság, csendőrség fogta el, s általában vagy a Pápán állomásozó ejtőernyős alakulathoz szállították vagy közvetlenül német hadifogságba kerültek. A velük szemben tanúsított bánásmód általában megfelelő volt, de különösen a nagy áldozatokat követelő támadások, és a már említett értelmetlen vérengzések miatt előfordultak kilengések, sőt lincselés is. Ebben egyébként nagy szerepe volt az angolszász bombázók elleni propagandának is, amely különösen a nyilas kormányzat idején erősödött fel Tegyük hozzá, némely esetben a propagandának valóban volt alapja, de az esetek többségében kirívó esetek nem történtek.
A történelmi megyehatárokon belül, tehát Sopron megyét nem számítva a légi háború 1000-1100 halálos áldozatot követelt, ebből Győr szomorú statisztikája emelkedik ki, több mint 710 lakos halálával. A sebesültek száma ennek a 2-3 szorosa, s a katonai veszteséget is beleszámítva, valamint a borzalmas épületkárokat, ingó és ingatlan vagyontárgyak elpusztulását és az ipari potenciálban beálló visszaesést is vizsgálva, elmondható, hogy a vidéki Magyarország megyéi közül az egyik legnagyobb pusztításra került sor Győr-Moson-Pozsony megyében.
Az elhaltaknak, sebesülteknek, kibombázottaknak, - akiknek a kárpótlása soha nem történt meg igazán, mivel csak kisebb-nagyobb segélyekre futotta a szegényes költségvetésből – sovány vigasz az a tény, hogy a szövetséges légierők bombatámadásai csak részben érték el a kitűzött célokat. A veszteségek nagyok voltak, de a vasúti szállítás nem bénult meg, a műszaki alakulatok minden vasutat, kisebb hidakat 2-4 napon belül helyrehoztak, az ipari potenciált és termeléskiesést is sikerült részben kompenzálni, a repülőterek, a légierő és a légvédelem végig akció kész maradt és a lakosság „kibombázása a háborúból” sem sikerült maradéktalanul. A front gyors átvonulása 1945. március végére véget vetett a nagy légi akcióknak, amelyekbe az utolsó hónapokban már a szovjet légierő is bekapcsolódott.
A védelem megszervezése, a légoltalom és a légvédelem áldozatos munkája nem volt hiábavaló, s a benne résztvevők munkája nélkül, azt hiszem elmondhatjuk, lényegesen nagyobb, emberi, katonai és anyagi veszteségekkel számolhattunk volna.
1943-ban a központi rendeleteket mindig lekövetve a megyei közigazgatás is bekapcsolódott a légoltalom szervezésébe. A HM. 1943/35. rendelete után a településeken kinevezett légo. parancsnokoknak jelentést kellett tenni a településeken található fényképezőgéppel rendelkező lakosokról, azon oknál fogva, hogy engedélyekhez kötötték a légitámadások fényképes dokumentációját. A megyei levéltár alispáni irataiból pl. kiderül, hogy Csikvándon egy 1944 januári jelentés szerint nincs olyan személy aki géppel rendelkezik, ezért a dokumentálást végrehajtani nem lehet.
A HM egy későbbi rendeletében már a légitámadások pontos térképvázlaton történő dokumentációját írja elő, még a térkép méretarányát is rögzíti (1:7500)
A bombázások megindulása után 1944. április 24-én kelt rendelet szerint, amelyet a megyénkben is foganatosítottak, rendelkeztek a fel nem robbant bombák és egyéb ledobott tárgyak őrzéséről, biztosításáról és elszállításáról. E rendelet részletesen leírja a Magyarországra ledobott szinte minden fajta bomba nevét- e szörnyű lista láttán tudatosodik az emberben az a szörnyű felismerés, mily találékony is az ember ha pusztításról van szó.
Az első légitámadás 1944 március 17-én történt, Magyaróvár, Dunakiliti mellett kisebb károkat szenvedett Bőnyrétalap, Máriakálnok, Mosonszentjános is. A következő hónapok számtalan támadást eredményeztek, a legtöbb, mintegy 21 légitámadás Győrt érte, itt összesen 718 személy veszítette az életét, -a legsúlyosabb a mindenki által ismert április 13-án lezajott bombázás volt, ahol 564-en estek áldozatul.- Győrre dobtak összesen 1400 tonna bombát, és a halottak száma meghaladta a 710 főt, a sebesültek száma ennek a 2-3 szorosa lehetett. Relatíve a legtöbb bomba Hegyeshalomra esett, mint fő vasúti csomópont, itt 900 tonna, míg Magyaróvárra mintegy 50 tonna bomba hullott.
A hiányos alispáni iratokból, kárjelentésekből kitűnik, hogy a három fő célponton kívül bombáztak, Győrszentivánon, Ménfőcsanakon, Ásványrárón, Héderváron, Abdán, Töltéstaván, Gyömörén, Bácsán, Kónyban, Hecsepusztán, Bőnyrétalapon, Máriakálnokon, Mosonszentjánoson, Dunakilitin, Csikvándon, Gyarmaton, Lébényben, Barátföldön, Koroncón, Likócson, Győrsövényházán, Vámosszabadin…stb. A célpontok vasutak, hidak, vasútállomások, katonai objektumok, repülőterek voltak, de ezek természetesen kisebb erőkkel történő bevetések voltak és szerencsére kevés áldozattal jártak.
Több fel nem robbant bomba és mellédobás jelzi, hogy a szövetséges gépek és személyzetük sem álltak mindig a helyzet magaslatán, pl a vámosszabadi hidat és a Gyarmat határában található vasúti hidat több próbálkozás ellenére sem találták el.
Több helyen a vadászgépek alacsonytámadással támadtak, több civil áldozatot is követelve, sőt példa volt arra is, hogy a békésen a földeken dolgozó emberekre, kirívó esetben még a legelésző állatállományra is tüzeltek.
A bombázásokat megakadályozni a vadászrepülőink nem tudták, de a kötelékeket megzavarni gyakran sikerült, s helyenként érzékeny veszteségeket is elszenvedtek. A bombázópilóták, hamar megtanulták tisztelni a hazájuk légterét önfeláldozóan védeni próbáló magyar „fehérkeresztes” vadászokat, akik jelmondatukhoz hűen vetették magukat harcba, nem ritkán 8-10 szeres túlerővel szemben is: „Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse”
A légvédelemben élenjáró Pumák és a földi erők több bombázót lelőttek, a jelentésekből tudjuk, hogy Gyarmaton, Kónynál, Mosonszentjánosnál, Rábacsécsénynél szövetséges bombázók zuhantak le. A sikeres lelövésekért súlyos árat kellett fizetni: többek között Mórichida, Koroncó, Kistáplány, Gyirmót közelében saját vadászgépek lezuhanásáról szólnak a jelentések. Az elfogott angolszász pilótákat a magyar hatóságok, a katonaság, csendőrség fogta el, s általában vagy a Pápán állomásozó ejtőernyős alakulathoz szállították vagy közvetlenül német hadifogságba kerültek. A velük szemben tanúsított bánásmód általában megfelelő volt, de különösen a nagy áldozatokat követelő támadások, és a már említett értelmetlen vérengzések miatt előfordultak kilengések, sőt lincselés is. Ebben egyébként nagy szerepe volt az angolszász bombázók elleni propagandának is, amely különösen a nyilas kormányzat idején erősödött fel Tegyük hozzá, némely esetben a propagandának valóban volt alapja, de az esetek többségében kirívó esetek nem történtek.
A történelmi megyehatárokon belül, tehát Sopron megyét nem számítva a légi háború 1000-1100 halálos áldozatot követelt, ebből Győr szomorú statisztikája emelkedik ki, több mint 710 lakos halálával. A sebesültek száma ennek a 2-3 szorosa, s a katonai veszteséget is beleszámítva, valamint a borzalmas épületkárokat, ingó és ingatlan vagyontárgyak elpusztulását és az ipari potenciálban beálló visszaesést is vizsgálva, elmondható, hogy a vidéki Magyarország megyéi közül az egyik legnagyobb pusztításra került sor Győr-Moson-Pozsony megyében.
Az elhaltaknak, sebesülteknek, kibombázottaknak, - akiknek a kárpótlása soha nem történt meg igazán, mivel csak kisebb-nagyobb segélyekre futotta a szegényes költségvetésből – sovány vigasz az a tény, hogy a szövetséges légierők bombatámadásai csak részben érték el a kitűzött célokat. A veszteségek nagyok voltak, de a vasúti szállítás nem bénult meg, a műszaki alakulatok minden vasutat, kisebb hidakat 2-4 napon belül helyrehoztak, az ipari potenciált és termeléskiesést is sikerült részben kompenzálni, a repülőterek, a légierő és a légvédelem végig akció kész maradt és a lakosság „kibombázása a háborúból” sem sikerült maradéktalanul. A front gyors átvonulása 1945. március végére véget vetett a nagy légi akcióknak, amelyekbe az utolsó hónapokban már a szovjet légierő is bekapcsolódott.
A védelem megszervezése, a légoltalom és a légvédelem áldozatos munkája nem volt hiábavaló, s a benne résztvevők munkája nélkül, azt hiszem elmondhatjuk, lényegesen nagyobb, emberi, katonai és anyagi veszteségekkel számolhattunk volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése