2007-04-16

Kognitív térképek


Csináltunk páran mentális térképet Győrről. Volt közöttünk benszülött helyi lakos, bejárós vidéki. Az eredmények egészen érdekesek lettek. A munka megkezdése előtt egyértelmű volt, hogy a városra jellemző földrajzi elemeket mindenki bejelöli majd. Így is lett. A Rába és a Mosoni-Duna abszolút vezetett az összes tereppont említése között. A két folyó volt az egyik abszolút igazodási pont. Nem véletlen, hiszen ezek választják el a Belvárost az északi városrészektől és az egyetem is folyó mellett fekszik. Hasonló igazodási pont volt még a vasútvonal és a nagyobb bekötő utak.
A legérdekesebb azonban az volt, hogy mindenkinek -kivétel nélkül- felkerült a rajzára az Árkád. Vagy mint áruház vagy vagy mint az előtte lévő körforgalom. A helyiek ide járnak vásárolni, a nem helyiek számára pedig egy nagyon fontos és látványos csomópont. A kettő együtt fejti ki a hatását. Például a Metro, Tesco kettősét sokkal kevesebben említették. A Fehérvári út nagy csomópontját meg senki. És azt se feledjük, hogy ez is egy olyan hely, ami városrészeket választ el, vagy éppen köt össze.
Szóval az elmúlt pár hónapban sikerült mindenkinek az agyába égetni, hogy van egy nagy áruházunk és ehhez a csomópont is nagyban hozzájárult. Kíváncsi vagyok a Gardénia helyén épülő gigacenter hogyan épül majd be az emberek agyába.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jó ötlet. Azt lett volna még érdemes beletenni az intsrukcióba, hogy a személyesen fontos elemeket is rajzolják be. ez jó infókat adhat, randevúhelyekről, bulikról, életeseményekről.

D.