2006-09-19

Közös tévénézés

Úgy volt, hogy csendben dolgozunk a kedvenc kocsmánkban. Ez meg is történt. Aztán fizettünk és mentük volna haza, de akkor bejött két srác, hogy kapcsoljuk be a Hír TV-t. És bekapcsolták. Onnantól a helyszín átalakult a hatvanas évek SZOT-Üdülős közös tévészobai élményeimből ismert helyre, megspékelve durva politizálással. A két fiatal fidesz szimpatizáns folyamatos mobiltelefon-kapcsolatot tartott a harcostársakkal, miközben a ferencvárosi ultrákat éltették. Elmondásukból kiderült, hogy szomorúak, amiért nem lehetnek a fővárosban, de majd holnap (azaz ma) délután a győri városháza előtt, meg szombaton Budapesten megmutatják. (Addig meg gondolom csendben dolgoznak a munkahelyükön, nehogy kirúgják őket.) Majd belendültek a helyi arcok is. Volt aki már reggel óta a Hír TV-t nézte és elmondta, hogy jó kis tüntetés kerekedett a megyeháza előtt délután. És hogy a geci Gyurcsány megérdemli, meg a geci kommunisták is. És hogy takarodjanak a milliomos komcsik. Közben egy másik hangosan kommentálta a televízióban folyó műsort (Aztakurva! Ezek bentről lőnek vízzel! Aztakurva! Bedobták a könnygázt! Ez azért nem jó! Ez így nincs rendben. Én nyugodtan akarok élni. De így nem lehet! Mert minden drágább lesz. Miből taníttassam a lányomat, mi?)
A non-stop hírtv-s még elmondta az élményeit a szocializmusból, kiokítva a fideszes arcokat. Ők meg elmondták, hogy már 90-ben Fidesz plakátokat ragasztottak, úgyhogy tudják, milyen megbuktatni egy rendszert. És hogy most is ez következik.

Majd hirtelen elment a műsor. Gyorsan kiderítette a társaság, hogy a Balogh beszólt a központba, hogy zárják el az adást, hogy teljes legyen a hírzárlat. Egy, az eső elől beérkező haver közbeszólt, hogy szerinte meg a vihar miatt van műsorkiesés. Erre mindenki hangosan nevetett, hogy nem gondolhatja komolyan.
Javasoltam, hogy kapcsoljuk be a rádiót, mire híres rádiósok és tévések paródiáját adta elő a társaság, megspékelve azzal, hogy mennyire utálják őket. Hát így...

1 megjegyzés:

vorvor írta...

Kedden kinéztem a Kossuth térre, a békés szekcióba. Azt láttam, hogy a tüntetők a kordon mögött felsorakozó rendőröket cukkolják. Nem értettem miért. Illetve annyit felfogtam, hogy csibészkedni jó dolog, olyasmi lehet ez, mint Londonban a bobby arcába vigyorogni egy centiről és azon élvezkedni, hogy nem mozdulhat.