amikor először ütöttek el

az attól volt izgalmasabb, mert nem is érzékeltem, hogy veszélyben vagyok. az egyenesen továbbhaladó belső sáv szélén mentem, amikor hátulról belémjött egy autó. akkor is lerepültem. valahogy jól tudok esni. egyszer a rómerban léptem le az udvaron fél méter magasságból úgy, hogy azt hittem csak tíz centi. repülő-hadonászó mozdulatokkal jutottam el az egyik asztalig, közben a bal kezemmel félresöpörtem egy széket, amin egy pillanatra meg is támaszkodtam, majd beestem az asztal alá, de ott is a sarkán tudtam kicsit fékezni a testem. kiterültem, de aztán fel is pattantam és komolyabb sérülés nélkül megúsztam. még tapsot is kaptam. de mindegy, mellékszál.
ülök akkor is az aszfalton, feltápászkodok, ránézek az autósra, aki a következő szavakat formálja a kis fasz szájával: mit mész az út közepén?! addig nem is voltam ideges nagyon. szitokszavaimat már menetközben hallgatta meg csak félig, mivel zöld jelzése volt és elegánsan elkrúzolt.
akkor a hátsókerekemen úgy megcsavarodott a gumi, hogy letöre a szelepet és a kerék leeresztett azonnal (meg tönkrement).
jön oda a benzinkutas srác: mi van? mondom mi van. Ja, mondja, láttam. ő mopeddel szokott közlekedni, és az autósok rendszeresen szivatják. a speciális helyzetben azzal sem törődtem, hogy a mopedeseket nem szeretem. motorosegerek. azt mondja azt kell csinálni, hogy ha nem áll meg, rendszám felír, feljelentés. ezt elmulasztottam. ha megáll, akkor meg odamész és lerúgod a visszapillantóját. (otthon ne próbáld ki.)
ja, lehet hogy a körúton, amikor nem férek el egy autó mellett, mert annyira szélre áll, annak is le kéne rúgni.