Színház meg hívó

Ezt az sms-t kaptam:

Holnap (kedd) 19:0, Révfaluban, a SZE "J" épületében a MASZEK Színkör Sóska, sültkrumpli c. előadása tekinthető meg. További előadások: nov. 20. 21. 23. Én ott leszek!

Én is. Köszi az információt kedves Nándi! (a rendező segédje a papír szerint, mert már a plakáttal és a szórólappal is találkoztam ám.)
Érdekes, hogy vannak jogászok, akik ellentmondva mindenféle sztereotípiának színkört hoznak létre és még előadásokat is csinálnak. Én szurkolok nekik. Meg a fővárosból hazatért rendezői segéderőnek is.

A színdarab íróját, Egressy Zoltánt meg különösen szeretem, a Portugál volt az egyik legjobb színházi élményem. (A film sem volt rossz, de színpadon nagyobbat ütött.)

És a darabról (via Pécsi Harmadik Színház):
A darab az első perctől az utolsóig a pályán innen, az öltözőben játszódik. Hősei – két partjelző és egy futballbíró – a játékosok és a nézők szemében főszereplők, de valójában az élet játszmájának perifériára szorult statisztái. Pedig a bíró büszke arra, hogy fontos és sikeres férfiú, hivatalában az igazgatói rangig vitte, de szíve szerint mégis a pályán szeretne karriert csinálni, FIFA-bíró szeretne lenni. A siker kapujában mégis elbukik: focikarrierjét az ellene áskálódó partjelző meghiúsítja, sőt miközben ezen búslakodik, megtudja, hogy a szeretője odébbállt egy nála menőbb meccsellenőrrel.
A két partjelző két világ, csak sárga zászlóik egyformák. Az idősebbik nagyhangú, széles gesztusú vagány, akire a pálya körül már többször is rávetődött a gyanú árnyéka. Hogy korrupt volt-e valóban, nem tudni, de tény, hogy a darab (és a mérkőzés) kezdetére már mindent eltolt, amit csak lehetett: házassága romokban, gyerekeit alig látja, pénztelen, magányos. Partjelző társa már ránézésre is egy rakás szerencsétlenség: alkoholista, ábrándos, gátlásos és élhetetlen. „Művész” ragadványneve azonban jelzi, valamivel mégiscsak különb társainál. Ő legalább hisz valamiben: saját költői elhivatottságában és a boldog szerelemben. Ehhez képest versei dilettánsan komikus zengemények, szerelme pedig otthagyta és a hűtlen kedves soha többé nem főz a meccsnapokon sóskát sültkrumplival a szerelmes partjelzőnek.
Az az igazság, hogy a szerzőt nem nagyon érdekelte, merre vezet kisszerű hőseinek az útja. Beérte azzal, hogy meglesi és kihallgatja őket, a parttalan fecsegéseket a meccs előtt, a szünetben és a mérkőzés után. A tettek lehetőségétől megfosztott szereplőknek – nemcsak ebben a darabban, hanem a pályán és öltözőn kívül is – eszköze és fegyvere a szó. Szavakból rajzolódik ki a három férfi szoros, de barátinak nem nevezhető kapcsolata. A szavak közé rejtve bukkan felszínre a sorsokat megrontó féltékenység. A kisemmizett, póruljárt férfiak bosszúját látjuk és kárhoztatjuk, amikor a bíró folyamatosan megalázza a neki alárendelt partjelzőket. A piti provokációkra kisszerű bosszú a válasz. És a következmény mégis végzetes. Egressy eseménymozaikjai, ha jól rakjuk ki őket, arra figyelmeztetnek, hogy éppen ilyen jellegtelen és jelentéktelen maga az élet, és nemcsak a periférián. A hőseihez hasonló kisemberek így csúsznak el sorra az útjukba helyezett banánhéjon, így veszítik el - a pályán kívül – a meccset. Tragédia egyikükkel sem történik, csak éppen ott rekednek esélytelenül a periférián, és legfeljebb az életük megy rá.