felháborító

Bemegyek a pannon egyik irodájába, hogy befizessem a számlámat. Óriási sorok, ezért jobb híján a biztonsági őrtől kérdezem - tudom nem ez a dolga, de hátha - melyik sorba álljak. Mutatja is, beállok, sőt, egy táblát is látok kitéve: ennél az ügyintézőnél CSAK számlabefizetéssel és feltöltő-kártya értékesítéssel foglalkoznak. Ez jól hangzik, mert akkor pörögni fog az ügyintézés. Hát nem.
Előttem három ember, mögöttem egyre több. És egyre idegesebb. Kis diskurzus alakul ki, a fő irányok: mi a fene tart ennyi ideig egy befizetésnél; miért nem megy a légkondi; nyissanak már még egy pénztárt, ha látják, hogy nem halad a sor. A felháborodás teljesen jogos, én is egyre idegesebb vagyok: húsz perce várok, és előttem nem apad a sor. Amikor a szomszéd pénztárnál valaki érdeklődik, a kiscsaj pofátlanul annyit mond: nem nyitok vitát. Na, gondolom, eljött az ideje, hogy kérjem a vásárlók könyvét, vagy mit, ha sorra kerülök. De óriási megelégedésemre ugyanerre jutottak a mögöttem várakozók is. Hátrafordulok és mondom: igen, igen, pont erre gondoltam, ilyenkor ez a teendő. Erre mondják, hogy ők már kérték, de a biztonsági őr öt perce keresi és semmi.
Én közben sorra kerültem, elintéztem a dolgom, addigra megkerült a könyv is, beleírtam a többiekkel egyetemben.
Nem nagy sztori, de ritka. Tessék használni a panaszkönyvet. Mert ha legközelebb nem akarok ennyit várni, akkor bizony szóvá kell tenni az engem ért sérelmet, és ideális esetben kivizsgálják az ügyet és történik valami racionalizálás.