karambol

na elütöttek másodszor is.
megyek bringával, mire az előttem haladó autó parkoláshoz jobbra húzódik, én koppanok az első ütközésgátlón vagy min és lerepülök. Addig sikerült kimondanom, hogy aztakú...píff.
Ülök a földön, nézem a tenyeremet, épp kicsit horzsolódott csak le. Felnézek, és a csaj az üveg mögül a kezével integetve artikulálja, hogy bocsiiii. De úgy, mintha a villamosról leszállás közben megkölte volna a hátizsákomat.
Még ülve elkezdtem kurvaanyázni, közben beparkolt és akkor tekerte le az ablakot és kényelmesen ülve nézett ki és megint boccs. Mi az hogy boccs, bazdmeg. Annyit kiegészítésként, hogy a kormány fölött repültem át és úgy landoltam. Tényleg szerencse, hogy nem törtem össze magam. Te hülye állat, miért nem figyelsz jobban bazdmeg, és a többi. (Utólag kicsit szégyellem magam, hogy egy kiskosztümös marketinges picsával így beszéltem, de az isten szerelmére, kicsit stresszeljen már és talán jobban figyel ezután.)
Legyintettem, tovább indultam és akkor érzem, hogy valami nem stimmel. Na akkor jött az idegesség következő hulláma: elkúrta a biciklimet. Alapból ideges vagyok az ülésben a seggüket növesztő autósokra, amikor annyi nincs bennük, hogy a fotelben ülve megpöccintsék a féket, elengedjenek, aztán a kis lábukat áthelyezve a gázra, továbbhaladjanak. De ez?!
Akkor visszatoltam a biciklimet az autóhoz, és közöltem, hogy szétbarmolta a biciklimet. Erre ő: figyelj, adok egy tizest. Mondtam, hogy kisanyám, nem levenni akarlak, hanem a javítás költségét térítsd meg.
Úgyhogy telefonszám csere, folyt köv.
Az ártalmatlannak tűnő esés gyümölcse reggelre érett be: a csípőm fáj, rajta horzsolás, amit észre se vettem, a bokám fáj. Az a tipikus dolog, amikor este csak kicsit fáj, alszol rá egyet, aztán reggelre beáll. Na de nem panaszkodom: reggel felugrottam a bringára és pár száz méter lassú tempóval átmozgatva mostanra jobb, mint régen.